2023. október 9., 14:22

Hogyan zárták a válogatott szünet előtti hétvégét a magyar légiósok?

A magyar válogatottra sorsdöntő mérkőzések várnak az Eb-selejtezős csoportkörükben, előtte még több játékos is pályára lépett klubcsapataikban.

Szoboszlai Dominik
Fotó: TASR/AP

Kezdjük rögtön az angol első osztállyal. Szoboszlai Dominik csapatára, a Liverpoolra kemény mérkőzés várt, a szintén Európa Liga résztvevő Brighton otthonában léptek pályára. A liverpooliak a mérkőzés elején hátrányba kerültek, azonban Mohamed Salah révén még az első félidőben sikerült fordítaniuk.

Az előnyüket nem sikerült megtartaniuk, a sirályok a 78. percben egyenlítettek, így a találkozó 2:2-es döntetlennel zárult. A magyar válogatott csapatkapitánya ezúttal is végig a pályán volt, egy szabálytalanságot követően megkapta első sárga lapját új csapata mezében.

A Bournemouth Kerkez Milossal a soraiban ismét sima vereséget szenvedett, ezúttal a szintén gyengélkedő Everton otthonában szenvedtek 3:0-s vereséget. Kerkezék így visszacsúsztak az utolsó előtti pozícióba, nyolc forduló alatt mindössze három pontot szereztek, győzelemnek ezidáig nem örülhettek. A Bundesliga hétvégi fordulói nem sok sikert hoztak a magyar légiósoknak, Gulácsi Péter nem lépett pályára, csapata gól nélküli döntetlent játszott a Bochum ellen.

Ezúttal Sallai Roland is csak a cserék között kapott helyet, a találkozó 84. percében szállt be, azonban már ő sem tudott segíteni csapatán, a Freiburg sima, 3:0-s vereséget szenvedett a Bayern München ellen. Szalai Attilának továbbra sem sikerül beverekednie magát a Hoffenheim kezdőjébe, legutóbb még szeptember elején, a harmadik fordulóban kapott lehetőséget.

A török bajnokságban Mocsi Attila ismét végig pályán volt, és nagy szerepet vállalt a Rizespor hazai győzelmében. Loic Nego a sérülését követően ismét a kezdőben kapott helyet, csapata a Le Havre a Marseille vendégeként szaladt bele egy háromgólos vereségbe.

Gazdag Dániel jó hetet zárt a tengeren túli bajnokságban, csapata, a Philadelphia Union mindkét mérkőzésén a pályán volt, a hétkőzi Atlanta Utd elleni győzelemből góllal és gólpasszal vette ki a részét.

A hétvége folyamán nem történt újabb sérülés, így Marco Rossi mindenkire számíthat az előzetesen kihirdetett keretéből. A magyarok szombaton a Puskás Arénában fogadják a szerb csapatot, majd három nappal később idegenben lépnek pályára Litvánia ellen. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.