2021. június 2., 19:16

Hivatalos: Németh Antal marad a DAC vezetőedzője

Élő adásban jelentette be a dunaszerdahelyi DAC tulajdonosa, Világi Oszkár, hogy Németh Antal marad a sárga-kékek vezetőedzője. 

németh antal
Németh Antal
Fotó: dac1904.sk/Lelkes Ernő

A dunaszerdahelyi DAC tulajdonosa, Világi Oszkár volt a Hazai pálya extra adásának vendége. A klub tulajdonosát Nagy Krisztián sajtófőnök kérdezte. Az élő adás végén Világi Oszkár arra a kérdésre, hogy ki lesz a csapat vezetőedzője, elmondta, sikerült megállapodniuk Németh Antallal, egy plusz egyéves szerződést kötnek a magyar szakemberrel.

Mint ismert Németh Antal Bernd Storck hívására érkezett Dunaszerdahelyre, mikor tavaly kinevezték a német szakembert a DAC edzőjének. Idén április végén a DAC szerződést bontott Bernd Storck-kal, helyét az addig másodedzőként dolgozó Németh Antal vette át.

Németh öt bajnokin irányíthatta a sárga-kékeket, ezalatt veretlen maradt a csapat, ráadásul a nagy rivális pozsonyi Slovan otthonában is győzni tudott, így Világi Oszkár elmondása szerint nem is volt kérdés, hogy ki lesz a következő szezonban a DAC vezetőedzője.

Nyilván nagyon nagy dolognak tartottam, hogy idejöhettem Dunaszerdahelyre és itt dolgozhatok a DAC-nál, ez most sincs másképpen, tudom, mennyire fontos ez a csapat nemcsak a Szlovákiában élő magyaroknak, hanem a magyaroknak is, úgyhogy számomra ez egy nagyon nagy megtiszteltetés volt, hogy idejöhettem.”

- nyilatkozta korábban portálunknak adott interjújában Németh Antal.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.