Hiába vezetett a Komárom, a Rózsahegy fordított a lila-fehérek otthonában
Kedd este pótolták a Niké Liga negyedik fordulójából elhalasztott Komárom és Rózsahegy összecsapását. A találkozót a liptóiak nemzetközi kupaszereplése miatt halasztották el.
Nem egész három nappal a Trencséni elleni győztes bajnokit követően ismét hazai bajnoki várt a komáromi lila-fehérekre. Az újonc komáromiak minden várakozást felülmúlva kezdték első élvonalbeli szezonjukat. A Radványi Miklós edzette Duna-partiak a Niké Liga hatodik helyéről várhatták a Rózsahegy elleni pótolt találkozót. A lila-fehérek hat fordulót követően három győzelemmel álltak a tabella első felében.
Radványi csapata ezúttal sem feltartott kézzel állt ki, már a harmadik percben jelezték a liptóiaknak, ezúttal is győzni szeretnének.
A lila-fehérek már a harmadik percben előnybe kerültek, miután egy sarokrúgás után Pillár maradt szabadon, a komáromi védő lövése pedig Malý fejéről pattant a rózsahegyi kapuba.
A vendégeket nagyon megfogta a komáromiak villámgyors gólja és nem is tudtak komoly gólszerzési lehetőséget kialakítani, ellenben a Komárom sokkal veszélyesebb volt kapura a mérkőzés ezen szakaszában, a cseh középpályás Dominik Žak labdái komoly veszélyt hordoztak magukban. A Rózsahegy csapatában a Komárom korábbi játékosa Domonkos Kristóf a kezdőben kapott lehetőséget Ondřej Smetana vezetőedzőtől, valamint a DAC korábbi játékosa, Malý Matuš is a kezdőbe került.
Az első félóra után az egyik legnagyobb gólszerzési lehetőségét szalasztotta el az első félidőben a Rózsahegy, a 31. percben Selecký kapott nagyszerű labdát Domonkos Kristóftól, de nagy helyzetben nem találta el a kaput.
Az első félidő hajrában a Rózsahegy egyre többet veszélyeztette a KFC kapuját, de a lila-fehérek védelme ezúttal is szervezetten működött. A hajrában a liptóiak mindent elkövettek az egyenlítés érdekében, de az első félidő legvégén a komáromiak kis híján megduplázták előnyüket, egy rózsahegyi védelmi hibát követően Tamás Nándor lövése éppenhogy elkerülte Ťapaj kapuját.
Szünetről visszatérve a Rózsahegy cserélt elsőként, Chobot helyére Huf érkezett. A második játékrész első lehetősége Žák előtt adódott, de Ťapaj résen volt.
A folytatásban a rózsahegyiek próbálkoztak, az 56. percben pedig Hladík nagyszerű labdája után a csereként beálló Huf egalizált.
Öt perccel később a komáromiak középpályása Ožvold távoli lökete okozott kellemetlen pillanatot a liptóiak kapusának, aki csak másodjára tudta fogni a sistergős bombát. Egyórányi játékot követően a lila-fehérek vezetőedzője Radványi Miklós is változtatott és két friss játékost is pályára küldött, Sliacky és Špalek személyében. A komáromiak 69. percben ismét megvillantak és a csereként beálló Sliacky és Špalek összjátéka után Žák került százszázalékos ziccerbe, de a cseh középpályás lövése nem talált kaput.
Az utolsó 20 percre újabb friss játékosokat küldött pályára Radványi, miután Németh Tamás és Tóth Gábor is pályára lépett. A 73. percben Domonkos Kristóf centere után Huf fejese a kapufán csattant. Az esetet követően a játékvezető jelezte, visszafogja nézni az esetet, mivel a nem egész egy perce pályára lépő Németh Tamás kézzel ért a labdához. A játékvezető pedig befújta a büntetőt, amit Chrien nem tudott gólra váltani, miután Trefil nagy bravúrral kivédte azt.
A hajrában mindkét kapu előtt akadtak lehetőségek, a mérkőzés utolsó percében Gabriel fejesét védte nagy bravúrral Trefil, majd a másik oldalon az előrehúzódó kapus Trefil lőtt a kapu fölé. A komáromiak végig küzdöttek az egyenlítő gólért, de ezúttal nem sikerült begyötörniük az egyenlítő találatot. A lila-fehérek legközelebb vasárnap lépnek pályára, a tabella második helyén álló Zsolna otthonába utaznak Radványiék.
Szlovák labdarúgó-bajnokság (Niké Liga), 4. fordulóból elhalasztott bajnoki:
Komáromi FC – MFK Rózsahegy 1-2 (1-0)
FC ViOn Aréna, Aranyosmarót, v.: Očenáš
Gólszerzők: Malý (3., öngól) ill. Huf (56.), Lavrinčík (78., büntetőből)
Sárga lapok: Pillár (40.), Žák (52.), Šmehyl (90+1.) ill. Huf (90+4.), Tučný (90+5.)
Komárom: Trefil – Sluka (Sliacky 60.), Rudzan, Pillár, Diviš – Tamás (Špalek 60.), Žák, Ožvolda (Németh 72.), Šmehyl – Špyrka (Bayemi 80.) – Voleský (Tóth 72.). Vezetőedző: Mikuláš Radványi
Rózsahegy: Ťapaj – Gabriel, Malý, Selecký (Tučný 55.) – Gomola (Madleňák 55.), Lavrinčík, Múdry, Chobot (Huf 46.) – Hladík, Chrien (Köstl 82.), Domonkos (Luterán 82.). Vezetőedző: Ondřej Smetana