Hétfőn kezdődik a DAC téli felkészülése
A sárga-kékek a tabella második helyéről, mindössze egypontos hátrányból várják a tavaszi folytatást. Branislav Fodrek legénysége január elején kezdi meg a munkát, a felkészülés csúcspontja pedig egy tíznapos törökországi edzőtábor lesz.
Dunaszerdahelyen elégedetten értékelhetik az őszi szezont, a zólyombrézói győzelemmel zárult félév után a DAC lőtávolon belül maradt a listavezető pozsonyi Slovannal szemben. A jól megérdemelt pihenő után azonban január 5-én újra benépesül a MOL Akadémia, hogy a csapat formába lendüljön a tavaszi szezonnyitóra, amely rögtön az év egyik legfontosabb mérkőzése lesz a pozsonyi Slovan ellen.
A felkészülés első két napja a fizikai állapot felméréséről és orvosi tesztekről szól, a labda pedig január 7-én, szerdán kerül először elő a közös edzésen. A hazai alapozás során elsőként január 16-án a Vida Mátét is soraiban tudó, magyar NB II-es Karcagi SE látogat Dunaszerdahelyre.
Január 19-én a csapat elrepül a törökországi Larába, ahol tíz napon át ideális körülmények között, három nívós nemzetközi ellenfél ellen is megmérkőznek. A törökországi edzőtábor során, elsőként a szerb élvonalbeli OFK Belgrád lesz az ellenfél, majd azt követi a bosnyák bajnokság harmadik helyezettje, az FK Szarajevó elleni összecsapás. A törökországi túra zárásaként az osztrák sztárcsapattal, a bécsi Austriával mérkőznek meg a sárga-kékek.
A hazatérést követően január 31-én az Aranyosmarót elleni barátságos mérkőzés szolgál főpróbaként – a tervek szerint már a MOL Aréna gyepén. A tavaszi szezon első tétmérkőzésére pedig a MOL Arénában kerül sor február 7-én, ugyanis a bajnokság éllovasa a pozsonyi Slovan látogat a DAC otthonába. A tét pedig óriási, hiszen hazai győzelem esetén a DAC a tabella élére állhat.
|
Dátum |
Esemény / Ellenfél |
Helyszín |
|
január 5-6. |
Orvosi és fizikai tesztelés |
MOL Akadémia |
|
január 7. |
Az év első közös edzése |
MOL Akadémia |
|
január 16. (15:00) |
DAC 1904 – Karcagi SE (NB II) |
MOL Akadémia |
|
január 19-28. |
Edzőtábor |
Lara, Törökország |
|
január 21. |
DAC 1904 – OFK Belgrád (szerb) |
Törökország |
|
január 24. |
DAC 1904 – FK Szarajevó (bosnyák) |
Törökország |
|
január 27. (17:00) |
DAC 1904 – FK Austria Wien (osztrák) |
Törökország |
|
január 31. |
DAC 1904 – FC ViOn Aranyosmarót |
MOL Aréna |
|
február 7. (18:00) |
DAC 1904 – ŠK Slovan |
Niké Liga, 19. forduló |