2021. augusztus 1., 12:16

Hazai pályán játszottak döntetlent a komáromiak

A szlovák másodosztály szombati játéknapján a második fordulóra került sor. A komáromi lila-fehérek a Zsolna B csapatát fogadták és hiába álltak sokáig vezetésre a hazaiak, végül egy ponttal kellett beérniük.

focipálya
Fotó: pixabay.com

A szlovák másodosztályban újabb fordulót rendeztek, a szombati játéknapon a csallóközi gárdák közül a Komáromi FC lépett pályára hazai közönség előtt a Zsolna B csapatában. A zsolnai kezdőben ott volt a DAC nevelése Bari Krisztián.

A komáromi lila-fehérek jól kezdték a mérkőzést és a 21. percben meg is szerezték a vezetést, miután Horodník lövését még hárítani tudta Belko, de a kipattanót a komáromiak csapatkapitánya Domonkos bombázta a zsolnai kapuba. Bő tíz perccel később a zsolnaiak előtt akadt egyenlítési lehetőség, Bari Krisztián lövése centikkel kerülte el a komáromiak kapuját.

Két perccel később ismét a DAC korábbi játékosa, Bari Krisztián került helyzetbe, de Bréda ezúttal is résen volt és hárított. Öt perccel a szünet előtt ismét egy nagy zsolnai lehetőség maradt ki, egy szöglet utáni kombinációból Leitner fejese a kapufán csattant.

A második játékrészben is a zsolnaiak próbálkoztak az egyenlítéssel, az 56. percben Cicek próbálkozása nem talált kaput. A második félidőben kevesebb komoly gólszerzési lehetőség adódott a csapatok előtt, ennek ellenére hat perccel a lefújás előtt Leitner bődületes bombát ragasztott Bréda hálójába. A véghajrában újabb gól már nem született, ez pedig pontosztozkodást jelentett. A vendégek felvidéki játékosa Bari Krisztián 84 percet töltött a pályán. A következő fordulóban a komáromi lila-fehérek a Bártfa otthonában vendégeskednek.

II. liga, 2. forduló:
Komáromi FC - MŠK Zsolna B 1-1 (1-0)
Gólszerző
: Domonkos (21.) ill. Leitner (85.)
A szombati játéknap további eredményei:
MŠK Púhó - Partizán Bártfa 1-1 (0-0)
Gólszerzők:
Chribík (54.), ill. Da Silva (90.).
Slavoj Tőketerebes –MŠK Námesztó 1-0 (1-0)
Gólszerző:
Rypak (20.).
FC Kassa–FK Homonna 1-1 (1-1)
Gólszerzők:
Pačinda (31., büntetőből), ill. Hamuľák (38.)

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.