2020. szeptember 26., 17:21

Hazai pályán folytatódhat a DAC szédületes győzelmi sorozata

Az Európa-liga kiesést követően sincs okunk a bánkódásra, hiszen a dunaszerdahelyi DAC így is történelmi szezont produkál. A sárga-kékek a bajnokságban százszázalékos mérleggel vezetnek hét fordulót követően. A következő feladat hazai pályán várja sárga-kékeket a Trencsén ellen.

Fotó: dac1904.sk

A csütörtöki linzi túrát követően vasárnap már a bajnokságban lép pályára a dunaszerdahelyi DAC. A sárga-kékek a nemzetközi porondtól való búcsút követően a nyolcadik fordulóban a MOL Arénában a Trencsén együttesét látják vendégül.

A trencséniek számára rosszul kezdődött az új bajnoki szezon, hiszen az első öt bajnokin nyeretlenek maradtak, első győzelmüket a hatodik fordulóban a Nyitra ellen szerezték meg.

A vendégek keretében a palásti származású Križan Richárd is megtalálható, azonban a legutóbbi négy mérkőzésen nem lépett pályára.

A DAC új ligarekordot állított fel, ami a szezonkezdetet illeti. Hétmeccses győzelmi sorozatával abszolút ligarekorder lett, mivel az eddigi csúcs a hat győzelem volt zsinórban a szlovák élvonalban, amit a pozsonyi Inter (1993/94) és a Kassa (2008/09) állított fel.

A két csapat egymás elleni mérlegét tekintve a Trencsén a sikeresebb együttes a több győzelmet tekintve. A két csapat legutóbbi randevúján a MOL Arénában a sárga-kékek 3-1-es győzelmet arattak. Ugyanakkor a Trencsén legutóbbi öt dunaszerdahelyi látogatásakor kétszer is győzött, valamint egy alkalommal ponttal távozott Csallóköz szívéből.

Bernd Storck együttese, az elmúlt idény utolsó két mérkőzését is figyelembe véve, kilenc bajnoki győzelemnél tart. A leghosszabb győzelmi sorozattal a pozsonyi Slovan rendelkezik, sorozatban 14 bajnoki győzelemmel.

Felvidéki magyarok az élvonalban

A nyolcadik fordulót a Szenice és Nagyszombat összecsapása nyitja meg, a vendégeknél a feketenyéki Tumma Gergelyt figyelhetjük. A Radványi Miklós által edzett Garamszentkereszt a sereghajtó zempléni Nagymihály otthonában lép pályára.

Az előző fordulóban pályafutása első mesterhármasát szerző Almási László a címvédő pozsonyi Slovan otthonában folytatná remek góllövő sorozatát.

A forduló felvidéki rangadóját a bodrogközi Geri Gergely által vezetett Nyitra és a Lérant Péter által dirigált, remek formában lévő Szered játssza.

A Fortuna Liga 8. fordulójának teljes programja:

Szeptember 26., szombat:

FK Szenice – FC Szpartak Nagyszombat 18:00 (Dvojka)

MFK Zemplén Nagymihály - FK Pohronie Garamszentkereszt 19:00 (Huste TV)

ŠK Slovan – MFK Rózsahegy 19:00 (Huste TV)

FC Nyitra - ŠKF Szered 19:00 (Huste TV)

FC ViON Aranyosmarót - MŠK Zsolna 19:00 (Huste TV)

Szeptember 27., vasárnap:

FC DAC 1904 – AS Trencsén 18:00 (Orange Šport, Huste TV)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.