2022. április 24., 12:44

Hazai pályán fogadja a DAC a friss bajnok Slovant

Újabb rangadóval folytatódik a Fortuna Liga felsőházi rájátszása a dunaszerdahelyi sárga-kékek számára. A DAC hazai közönség előtt fogadja a már bajnok pozsonyi Slovant, akik sorozatban negyedszer nyerték meg a bajnokságot.

DAC
Fotó: dac1904.sk

Az elmúlt hétvégén hazai közönség előtt ért véget a DAC ötmeccses nyeretlenségi sorozata és a Zsolna legyőzésével ismét a győztes útra léptek a sárga-kékek. Janeiro együttesére egy újabb rangadó vár, hiszen a már bajnoki pozsonyi Slovan látogat a dunaszerdahelyi MOL Arénába.

Rájátszás a nemzetközi porondért

A legutóbbi fordulóban a dunaszerdahelyi sárga-kékek hazai pályán kétgólos győzelmet arattak a Zsolna felett, ezzel öt nyeretlen mérkőzés után ünnepelhetett ismét három pontot a DAC.

Négy fordulóval a vége előtt szinte biztosra vehető, hogy a dunaszerdahelyi klub négy szezon után nem végez a dobogón, matematikailag ugyan még van rá esély, de ez nagyon minimálisnak mondható.

A rájátszás végeztével azonban mér nem ér véget a szezon a csallóközi együttesnek, a héten ugyanis eldőlt, a Nagyszombat és a bajnok Slovan jutott be a Szlovák Kupa döntőjébe. Mivel azonban mindkét gárda dobogón végez a bajnokságban, a harmadik nemzetközi kupainduló kiléte rájátszás útján dől el a tabella 4. - 7. helyezett csapata között, melyben a DAC is érdekelt lesz.

Ünnepi hétvége rangadóval spékelve

Ez a rangadó zárja az ünnepi hétvégét, ugyanis péntektől vasárnapig zajlanak a Dunaszerdahely város védőszentjéről elnevezett Szent György-napok. A színes programok mellett a vasárnapi nap egyik fő eseménye a DAC-Slovan rangadó lesz.

A rangadón a szurkolói zónába is érdemes lesz kilátogatni, hiszen a szervezők több érdekes programmal is várják az érdeklődőket, többek között nyereményjátékokkal és színes programokkal. A DAC egyik legendás játékosa, Pavol Diňa is autogramokat oszt majd a meccs előtt.

A rendőrség tájékoztatása szerint, ahogyan azt korábban is megszokhattuk, a DAC-Slovan rangadó ezúttal is kiemelten rizikós összecsapásnak számít, ezáltal fokozott rendőri jelenlétre számíthatunk a stadion környéki utcákon és a MOL Aréna közvetlen közelében.

Ami pedig maga a mérkőzést illeti, a friss bajnok Slovan az elmúlt hétvégi húsvéti fordulóban biztosította be sorozatban negyedik bajnoki elsőségét, ami rekordnak számít az önálló szlovák bajnokságban, ami összességében már a 12. bajnoki elsősége volt az égszínkékeknek az önálló szlovák bajnokságban, ami szintén rekordnak számít.

A pozsonyiak friss bajnokként elsőként Dunaszerdahelyre látogatnak, legutóbb két hete csapott össze a két nagy rivális, akkor a fővárosban a sárga-kékek 3-1-re kikaptak, tehát lenne miért revansot venni.

„Érezhető volt a szurkolók jelenléte, máshogy megy a játék, ha buzdítanak minket. Remélhetőleg sokan kilátogatnak majd a meccsre, hiszen a Slovan lesz az ellenfél. Nagyon hálásak lennénk a biztatásért” - nyilatkozta Dominik Kružliak csapatkapitány a vasárnapi rangadó előtt.

Több, mint rangadó

Az idei szezonban ez már a negyedik DAC-Slovan rangadó lesz, az alapszakaszban két alkalommal is döntetlen született, míg a felsőházi rájátszás ötödik fordulójában a Slovan 3-1-re diadalmaskodott hazai közönség előtt.

A sárga-kékek portugál mestere, Joao Janeiro továbbra sem számíthat több kulcsjátékosára, többek között a rangadóról ezúttal is hiányozni fog Kalmár Zsolt, Szendrei Ákos, Hahn János, Ricardo és Andrija Balić, és az eltiltott Milan Dimun is, aki szezonbeli ötödik sárgáját zsebelte be a Zsolna ellen, ennek ellenére a portugál mester bizakodó.

Mindegyik győzelem örömteli, és mindig jobb pozitív hangulatban dolgozni. Az előző hetekben azonban fontos volt nem letargiába esni. Mindegyik támadómutatóban, például a gólhelyzetek kialakításában, elsők vagyunk a bajnokságban. Sokat dolgozunk azon, hogy a játékosok elhiggyék: képesek értékesíteni a lehetőségeket. A Slovan elleni idegenbeli meccs első félidejében jól játszottunk, csakhogy nem tudtunk betalálni. Bízom benne, hogy ezúttal hatékonyabbak leszünk”

jelentette ki Joao Janeiro vezetőedző.

Fortuna Liga, felsőházi rájátszás (a bajnoki címért), 7. forduló:

Április 23., szombat:

MŠK Zsolna - ŠKF Orion Tip Szered 1-1 (1-1)

Április 24., vasárnap:

FC Szpartak Nagyszombat – MFK Rózsahegy 18.00 (Dajto, Voyo)

FC DAC 1904 Dunaszerdahely - ŠK Slovan 19.30 (Nova Sport, Voyo)

 

Fortuna Liga alsóházi rájátszás (a bentmaradásért), 7. forduló:

Április 23., szombat:

MFK Tatran Liptószentmiklós - FK Pohronie Garamszentkereszt 1-0 (0-0)

MFK Zemplén Nagymihály - FK Szenice 1-0 (0-0)

FC ViOn Aranyosmarót - AS Trencsén 0-2 (0-2)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.