2022. július 23., 12:41

Hazai pályán döntetlenezett a Komáromi FC

A szlovák labdarúgó-bajnokság másodosztályában szereplő Komáromi FC a bajnokság második fordulójában is hazai közönség előtt léphetett pályára. A komáromi lila-fehérek ellenfele a Fortuna Ligából kiesett Garamszentkereszt volt.

Komáromi FC
Fotó: Karol Scholtz

A szlovák fociliga második vonalában szereplő Komáromi FC hazai bajnokija nyitotta a második játéknapot. A Radványi-legénység hazai közönség előtt fogadta a Fortuna Liga előző idényéből kipottyant Garamszentkereszt gárdáját. Mint arról beszámoltunk, az elmúlt héten hazai pályán kezdte meg szereplését az új idényben a komáromi együttes, akkor háromgólos győzelem lett a vége.

A lila-fehérek aktívan kezdték a mérkőzést és próbálták diktálni a tempót.

A vendégek védőinek több dolga is akadt, főként a komáromi pontrúgások után. A hazaiak aktivitása pedig a 22. percben gólt eredményezett, miután Tóth Gábor hajszálpontos beadása után Németh Tamás fejelt a vendégek hálójába. A találkozó addigi lefolyását figyelembevéve a komáromiak vezető gólja megérdemelt volt. A vendégek a bekapott gól után szinte azonnal reagáltak, és egy szöglet után Klabník egyenlített. A vendég garamiak kispadján szintén felvidéki magyar edző foglalt helyet Léránt Péter személyében, aki korábban a Fortuna Ligában több csapatnál is edzősködött, valamint a komáromiak korábbi futballistája Krén Bálint is pályára lépett korábbi csapata ellen.

Az első félidő további részében a komáromiak próbálkoztak többet, de Lé Giang, valamint a védelem is tette a dolgát, így az eredmény nem változott az első félidőben.

Térfélcserét követően is a komáromiak játszottak aktívabban és próbálkoztak is a gólszerzéssel a hazaiak, de a vendégek jól védekeztek. A 65. percben a döntetlen megtartásához a garamszentkereszti kapusnak kellett nagy védést bemutatnia, a korábbi DAC-játékos Štepanovský próbálkozásánál. Egy perccel később pedig újabb komáromi lehetőség maradt ki, a csereként beálló Bayemi sem tudta megszerezni a lila-fehérek vezető gólját. A hazaiak nyomása a hajrában is kitartott, de hiába próbálkoztak mindvégig a vezetés megszerzésével a komáromiak, Lé Giang több bravúros védésének köszönhetően ponttal távozott Komáromból a Fortuna Liga előző idényéből búcsúzó Garamszentkereszt. A Radványi-legénység a harmadik fordulóban már idegenben lép pályára az Alsókubin otthonában jövő héten vasárnap.

Szlovák labdarúgó-bajnokság, másodosztály, 2. forduló:

Komáromi FC – FK Pohronie Garamszentkereszt 1-1 (1-1)

Gólszerzők: 22. Németh ill. 26. Klabník

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.