2024. december 1., 19:04

Hazai pályán döntetlenezett a KFC, és a tabella tizedik helyére zárkózott fel

A komáromi lila-fehérek az előző fordulóban a Rózsahegy otthonában törték meg hétmeccses nyeretlenségi sorozatukat. Radványi Miklós együttese ezúttal a többségi magyar tulajdonú FC Kassát fogadta hazai pályán. A kassai kezdőben lehetőséget kapott Varga Péter is, aki anno éppen Komáromból igazolt Kassára.

kfc kassa
Fotó: fckosice.sk

A mérkőzés kezdeti perceiben a kassai csapat volt aktívabb, az első komoly gólhelyzetet is a sárga-kékek dolgozták ki, Kružliak azonban nem tudta gólra váltani helyzetét. A folytatásban a komáromiak egyre inkább felvették a mérkőzés ritmusát és komoly gondokat okoztak a kassai védelemnek. Az első negyedóra végén a lila-fehérek komoly ziccerbe kerültek Žák és Sylvestr összjátéka utám Ganbold szerezhette volna meg a vezetést a komáromiaknak, de nem tudta a hálóba lőni a labdát. A komáromiak ezt követően is aktívak voltak, a kassaiak vezetőedzője Roman Skuhravý elégedetlen is volt csapata játékával. A 23. percben a kassai kapus a hazaiak támadója Ganbold elé ütött egy labdát, aki ezt a ziccert sem tudta gólra váltani és a kapu fölé bombázott.

A 26. percben egy sarokrúgást követően már nem úszta meg kapott gól nélkül a kassai védelem és Ganbayar Ganbold révén a komáromiak előnybe kerültek.

A komáromi előnyt követően a kassaiaknak több kockázatot kellett vállalniuk, a komáromi ellentámadások pedig sok veszély hordoztak önmagukban. A 35. percben kényszerű okokból kellett változtania Radványinak, miután védője Pillár sérülés miatt nem tudta folytatni a játékot. Az első játékrész hajrájában a kassaiak több komoly egyenlítési lehetőséget is elszalasztottak, Medved a felső lécet is eltalálta, így maradt a szünetre az egygólos komáromi vezetés.

Szünetről visszatérve a vendég Kassa komoly nyomás alá helyzete Dlubáč kapuját és a sárga-kékek sorra dolgozták ki a helyzeteket. A második játékrész elején a komáromi kapusnak több bravúrra is szüksége volt, hogy csapata megtartsa előnyét. Az 50. percben a kassaiak ugyan kiegyenlítettek, de a les miatt nem adták meg Niarchos gólját.  

A kassaiak nagy fölénye a 65. percben gólt eredményezett, Niarchos és Varga összjátékát követően Medved kapott egy remek passzt és kiegyenlített. A vendégek támadója ezzel már nyolcadik gólját szerezte a szezonban. Az egyenlítő gólt követően Roman Skuhravý a kassaiak vezetőedzője hármat is változtatott.

A hajrában a komáromiak is megnyerhették volna a mérkőzést, mivel két nagy lehetőséget is elszalasztottak, előbb Bayemi próbálkozását védte Šípoš, majd Sylvestr sem tudta gólra váltani helyzetét. A hátralévő időben újabb gól már nem született, így 1-1-es döntetlennel zárult a találkozó. A komáromiak az egy ponttal a tabella tizedik helyére zárkóztak fel.

Niké Liga, 16. forduló:
Komáromi FC – FC Kassa 1-1 (1-0)

FC ViOn Aréna, Aranyosmarót, 380 néző, v.: Marhefka - Košecký, Kuba
Gólszerzők: 25. Ganbold - 65. Medved
Sárga lapok: Dlubáč, Sylvestr - Varga, Krivák, Fabiš, Faško
Komárom: Dlubáč - Šmehyl, Pillár (35. Šimko), Špiriak, Rudzan - Ožvolda (85. Németh), G. Nagy (54. Pastorek) - Tamás (54. Bayemi), Žák, Ganbold - Sylvestr. Vezetőedző: Radványi Miklós
Kassa: Šípoš - Kružliak, Krivák, Gorosito (69. Gorosito) - Fabiš, Gallovič, Varga, Jones (69. Dos Santos) - Faško - Medved, Niarchos (69. Miljanić). Vezetőedző: Roman Skuhravý.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.