2019. július 28., 11:27

Hazai közönség előtt is bemutatkozik a DAC a bajnokságban

A szlovák élvonalbeli bajnokság 2. fordulójában a DAC hazai pályán is bemutatkozik az új szezonban. A sárga-kékek az újonc Garamszentkereszt ellen lépnek pályára a MOL Arénában.

dac_garamszt
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: fcdac.sk

Mozgalmas hetek vannak a DAC játékosai mögött, ugyanis csütörtökön még az Európa-liga második selejtezőkörében léptek pályára a görög Atromitosz ellen, vasárnap pedig már újabb tétmérkőzése vár Kalmárékra. A dunaszerdahelyi együttes hazai pályán 2-1-es vereséget szenvedett Megyeri Balázs csapatától, aki végigvédte a találkozót, Ugrai Roland nem kapott lehetőséget.

Peter Hyballa a mérkőzést követően a MOL Aréna hangulatát is kifogásolta, több támogatást várt a szurkolóktól. A német szakember a hétvégén 1-2 cserét is eszközölhet a kezdőcsapat összeállításán. Nem lepődnénk meg, ha az elmúlt héten felnőtt szinten debütáló Dominik Veselovský bekerülne a csapat kezdőjébe és Vida Kristopher is újra a kezdőben kapna lehetőséget, valamint a védelemben Oravec és Beskorovainyi vívhat komolyabb csatát a kezdőbe kerülésre.

Régi visszatérő...

Az újonc Garamszentkereszt csapatával egy régi dunaszerdahelyi ismerős is visszatér, nevezetes a nyáron az újonchoz szerződő Mészáros András. A 23 esztendős szélső támadó 19 mérkőzésen lépett pályára a DAC színeiben. A komáromi származású tehetség a legutóbbi szezonban szülővárosa csapatában rúgta a bőrt, ahol 25 mérkőzésen 9 alkalommal volt eredményes.

Először leszek így távolabb otthonról, de az első liga nagyon vonzott. Dunaszerdahelynek és Komáromnak is sokat köszönhetek, nagyon jól éreztem magam mindkét klubban. Szóval, teljesen pozitív érzésekkel távozom. Szeretnék minél több meccsen pályára lépni, bejátszani magam a kezdőcsapatba. Jó játékkal hozzásegíteni a csapatot a jó szerepléshez - nyilatkozta átigazolását követően a DAC korábbi játékosa.

A második fordulóban..

A Fortuna Liga második fordulóját még szombat este megrendezték, kivéve a nemzetközi porondon szereplő Nagyszombat és DAC találkozóját. A címvédő Slovan is pályára lépett, miután még szerdán lejátszotta mérkőzését az Európa-ligában a koszovói Feronikeli ellen. Azonban továbbra sincs minden rendben a pozsonyiak háza táján, változatanul keresik Martin Ševela utódját. A fő kiszemelt Vladimír Weisst a csütörtöki Európa-liga mérkőzésen Dunaszerdahelyen kapták lencsevégre a VIP-páholyban.

Ennek ellenére a Slovan második mérkőzését is megnyerte a zempléni Nagymihály ellen, miután 3-0-ra győztek hazai közönség előtt. Az előző szezon meglepetéscsapata ezzel továbbra is pont nélkül áll a bajnokságban. A Nyitra hazai pályán szenvedett vereséget az Aranyósmarót ellen, ezzel a nyitrai együttes is nyeretlen még a bajnokságban. A további szombati mérkőzéseken a Szered hazai pályán győzött a Szenice ellen, míg a Trencsén megszerezte első pontjait hazai pályán a Rózsahegy ellen, miután 1-1-el végződött a találkozó.

A vasárnapi játéknapot a DAC és az újonc Garamszentkereszt mérkőzése, valamint a Zsolna és a Nagyszombat rangadója zárja.

Fortuna Liga, 2. forduló programja:
Július 27., szombat:
FC Nyitra – FC ViOn Aranyosmarót 0-1 (0-1)
AS Trencsén - MFK Rózsahegy 1-1 (1-1)
ŠKF Szered – FK Szenice 2-1 (0-0)
ŠK Slovan – MFK Zemplén Nagymihály 3-0 (2-0)
Július 28., vasárnap:
FC DAC 1904 – FK Pohronie Garamszentkereszt 19.00 (Huste JOJ)
MŠK Zsolna – FC Szpartak Nagyszombat 19.00 (Huste JOJ)

Fotó:  fcdac.sk

dac_garamszt
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.