2025. szeptember 14., 21:18

Hazai győzelemmel hangolt a Slovan elleni rangadóra a DAC

A Niké Liga hetedik fordulójának zárómérkőzésén a bajnokságban még veretlen DAC hazai pályán fogadta a Zólyombrézó együttesét.

DAC
Fotó: Ondík Tibor

A válogatott szünet után hazai mérkőzéssel folytatta szereplését a dunaszerdahelyi DAC a szlovák labdarúgó-bajnokságban (Niké Liga). A 7. forduló vasárnap esti zárómérkőzésén a sárga-kékek hazai közönség előtt fogadták a Zólyombrézót. Branislav Fodrek együttese eddig veretlen volt a bajnokságban, és egy újabb hazai győzelemmel a tabella második helyére zárkózhatott volna fel, egy pontra az éllovas Nagyszombat mögé.

A DAC kezdőjéből ezúttal sem hiányzott a sárga-kékek két magyarja, Tuboly Máté és a remek formában lévő Damir Redzic. Némi meglepetésre Ramadan ezúttal nem került be a kezdőcsapatba, csak a kispadon kapott helyet. A vendég vasgyáriak jól kezdték a mérkőzést, és az első percekben több veszélyes helyzetet is kialakítottak Popović kapuja előtt. A 4. percben komoly lehetőség adódott előttük, ám Šiler lövése célt tévesztett.

Öt perccel később a sárga-kékek szinte első gólszerzési lehetőségükből megszerezték a vezetést egy pompás támadás végén. Az akció Ourótól indult, aki Redzicet hozta helyzetbe; a magyar támadó passza Gruberhez kerül, akinek lövése elakadt a védőkben, majd Đukanović elé került a labda, a montenegrói támadó pedig értékesítette az akciót, így megszerezve a vezetést a DAC számára. Az első negyedóra végén Šiler pontatlan lövése kerülte el a DAC kapuját.

A 24. percben Ouro váratlan próbálkozása váltott ki hatalmas ovációt a MOL Aréna közönségéből: a togói középpályás mintegy 30 méterről lőtt kapura, és nem sok hiányzott ahhoz, hogy eltalálja a kaput. Félórányi játékot követően a sárga-kékek második nagy lehetőségüket is gólra váltották, Gruber passzából a DAC magyar támadója Damir Redzic volt eredményes. A 22 esztendős pécsi születésű, édesapja révén bosnyák származású támadó negyedik gólját szerezte a Niké Liga idei kiírásában.

Az első játékrész hajrájában újabb hazai lehetőség adódott a gólszerzésre, egy szép akció végén Tuboly Máté passzát követően Gruber lőtt kapu fölé. A félidő legvégén a vasgyáriak előtt is óriási szépítési lehetőség adódott, ám Sanusi lövését Popović nagy bravúrral hárította, így a szünetre megmaradt a kétgólos dunaszerdahelyi előny.

A szünet után elsőként a vendégek hajtottak végre cserét. A Zólyombrézó a második játékrészt is aktívan kezdte, több távoli lövéssel próbálkoztak a vasgyáriak, ám a DAC védelme szervezetten zárt. Egyórányi játékot követően Popovićnak egy kemény bombát kellett hárítania. A vendégek hősiesen küzdöttek a szépítő gólért, de a befejezésekkel ezúttal is hadilábon álltak.

Deml kényszerű kiválása érezhetően rányomta a bélyegét a Zólyombrézó játékára, hiszen a vendégek támadásaiban már nem volt annyi veszély, mint azt megelőzően. Az utolsó percekre a sérüléséből felépülő Christan Herc is pályára lépett a hazai csapatban. Öt perccel a vége előtt Gruber próbálkozásánál Jurička védett nagyot.

A DAC újabb győzelmével feljöttek a tabella második helyére, mindössze egy pontra az éllovas Nagyszombat mögé és továbbra is veretlen a bajnokságban a csallóközi együttes. A sárga-kékek jövő héten a szintén veretlen bajnoki címvédő Slovan otthonában lépnek pályára.

Niké Liga, 7. forduló:
FC DAC 1904 – FK Železiarne Zólyombrézó 2-0 (2-0)
MOL Aréna, Dunaszerdahely, 4682 néző,
v.: Kružliak - Pozor, Juhos
Gólszerzők: 9. Djukanović, 30. Redzic
Sárga lapok: 34. Mendez, 90+2. Gueye ill. 61. Chyla, 87. Štefánik, 90+2. Jurička
DAC: Popović (C) - Kapanadze, Blažek, Nemanič, Mendez - Gruber (87. Herc), Tuboly, Ouro (72. Udvaros) - Redzic (87. Gagua), Djukanović (72. Gueye), Blaško (58. Sylla)
Zólyombrézó: Jurička - Mielke, Niňaj, Marković (83. Hakobyan) - Deml (65. Palumets), Paraj, Chyla (74. Kujabi), Havrylenko (46. Galčík) - Sanusi (83. Sallah), Štefánik (c), Šiler
Megosztás
Címkék