2022. július 17., 20:27

Hátrányból fordítva hazai győzelemmel kezdte az új idényt a DAC

Vasárnap este hazai közönség előtt megkezdte bajnoki szereplését a dunaszerdahelyi DAC is. Adrian Guľa vezetőedző csapata a Liptószentmiklóst fogadta a MOL Arénában és hátrányból fordítva győzelemmel kezdte az Fortuna Liga új idényét.

DAC
Fotó: dac1904.sk

Sűrű hét várt a dunaszerdahelyi sárga-kékekre, csütörtökön még a nemzetközi porondon léptek pályára az északír fővárosban és harcolták ki a továbbjutást a Cliftonville otthonában, vasárnap pedig már bajnoki mérkőzés várt a DAC-ra. A sárga-kékek rutinos vezetőedzője a csütörtöki kezdőhez képest több helyen is változtatott, Belfastban négy magyar játékos is kezdett, míg vasárnap csak Veszelinov és Hahn lépett pályára a kezdőben, mivel a Balogh, Kalmár és Szendrei hármas sérülés miatt nem volt bevethető.

Kellemes vasárnapi időben került megrendezésre a DAC első hazai mérkőzése az új bajnoki idényben.  A dunaszerdahelyiek 28. bajnoki idényüket kezdették az élvonalban, melyből nyolcat még a föderális ligában abszolvált a csallóközi együttes,

így az önálló szlovák pontvadászatban kereken a huszadik idényének vágott neki a DAC.

A mérkőzés első negyedórájában a hazaiak játszottak aktívabban, az első komoly lehetőség a 14. percben Hahn előtt adódott, fejese azonban nem sokkal kerülte el a liptóiak kapuját. Az elkövetkező percekben egyre inkább erősödött a hazaiak fölénye, a 20. percben a jó formában futballozó Nikola Krstović került helyzetbe, Sváček azonban lábbal hárított. A sárga-kékek próbálkoztak, azonban nem találták a rést a masszívan védekező Liptószentmiklós védelmében. Az első félidő hajrájában Krstović került ismét helyzetbe, próbálkozásából ezúttal sem született gól. Adrian Guľa szinte az egész első játékrészben talpon volt és próbálta instrukciókkal ellátni játékosait.

Öt perccel a szünet előtt ismét a montenegrói gólvadász Krstović került helyzetbe,

de a kapu elé belőtt labdáról éppenhogy lemaradt, majd a játékrész utolsó perceiben is montenegrói támadó vihette kapura a labdát három védővel szemben, de ezúttal is gyenge megoldást választott, így a hazai közönség nagy bánatára nem született gól az első félidőben.

Szünetről visszatérve a sárga-kék ott folytatták, ahol az első félidőt abbahagyták. A szünetben Guľa vezetőedző lecserélte Njie-t és a helyére Dimun állt be. A hazaiak a második félidőben is próbálkoztak, de továbbra sem tudták áttörni a liptóiak védelmét. A vendégek szinte a semmiből megszerezték a vezetést, miután a DAC védelme elaludt, és egy gyorsan elvégezett bedobás után Káčerík pofozta a hálóba a labdát.

A vendégek vezető gólja után a sárga-kékek nagy nyomást helyeztek a védelemre.

A liptóiak pedig a 71. percig húzták ki kapott gól nélkül, ekkor Nicolaescu került helyzetbe, de emelését még kivágták a védők, viszont Krstović duplázhatott, és a montenegrói a sokadik helyzetét már nem puskázta el és kiegyenlített. A montenegrói támadó az idei idényben már negyedik gólját szerezte, mivel a Konferencia Ligában is betalált már háromszor. A hajrában a DAC növelte aktivitását, és a hazai tábor a kitartó buzditásával belehajszolta a győzelembe a sárga-kékeket, ugyanis

a 77. percben Veselovský szögletét a csapatkapitány Dominik Kružliak fejelte a kapuba, ezzel már a házigazdák voltak előnyben.

Az utolsó tíz percben a DAC kapuja előtt is akadtak meleg pillanatok, Brunetti egy gólba tartó labdát a gólvonalról vágott ki, de az utolsó percekben is próbálkozott a Liptószentmiklós a gólszerzéssel. A lényeg viszont az eredmény megtartása és a három pont megszerzése volt sárga-kékeknek, így a bajnokságban is sikeres szezonrajtot vettek a csallóköziek. Pihenésre viszont nem sok ideje lesz a DAC-nak, szerdán ugyanis már a Konferencia Ligában lépnek pályára Guľa mester védencei a feröeri Vikingur Gota otthonában.

Fortuna Liga, 1. forduló:

FC DAC 1904 Dunaszerdahely – MFK Tatran Liptószentmiklós 2-1 (0-0)

MOL Aréna, Dunaszerdahely, 4630 néző, v.: Kráľovič - Jekkel, Vass

Gólszerzők: 71. Krstović, 77. Kružliak, ill. 57. Kačerík

Sárga lapok: 37. Njie, ill. 42. Gerát, 94. Popović

DAC: Veszelinov - Blackman, Kružliak (K), Brunetti, Ciganiks (84. Muhamedbegović) - Káčer, Njie (46. Dimun), Veselovský - Andzouana (57. Moumou), Krstović (90+4. Rymarenko), Hahn (57. Nicolaescu)

Liptószentmiklós: Sváček - Popović, Krčík, Bedecs, Nečas - Václavik, Staš (81. Totka) - Laura (81. Ďungel), Gerát (81. Diviš), Kačerík (90+1. Bielák) - Voško (69. Matoš)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.