2021. július 3., 19:54

Hatgólos mérkőzésen győzött a DAC a Szombathelyi Haladás ellen

Harmadik felkészülési mérkőzésén is túl van a dunaszerdahelyi DAC. A csallóközi együttes a MOL Akadémián lejátszott mérkőzésen a magyar másodosztályban érdekelt Szombathelyi Haladás együttesét fogadta.

dac
Fotó: dac1904.sk

Az új idényre való felkészülés jegyében újabb barátságos mérkőzést játszott a dunaszerdahelyi együttes. Németh Antal együttese ezúttal a magyar másodosztályban szereplő Szombathelyi Haladással mérkőzött meg a MOL Akadémián. A sárga-kékek a felkészülés során ezt megelőzően két vereséget is szenvedtek, két nevesebb gárda, az osztrák Salzburg és a magyar bajnok Ferencváros ellen, a zöld-fehérek ráadásul a DAC ellen tartották a BL-főpróbát.

Németh Antal ezúttal is felforgatott kezdővel a mérkőzésre nevezett minden játékosának igyekezett játéklehetőséget biztosítani.

Lehetőséget kapott az újonc kapus Martin Vantruba is, aki a cseh bajnok Slavia Prága együttesétől érkezett Csallóköz szívébe. A fiatal hálóőr a második félidőben védhetett. A találkozót aktívan kezdte a DAC, több helyzetet is kidolgoztak a dunaszerdahelyiek, mégis a Haladás szerezte meg a vezetést a 18. percben Tóth góljával. Pár másodperccel később a DAC azonnal válaszolt, Rymarenko beadásszerű lövése megpattant a kapuson, és a hálóban kötött ki. A folytatásban is a DAC irányított, aminek a 36. percben lett meg az eredménye: Nicolaescu góljával fordítottak a sárga-kékek.

Fordulást követően mindkét szakvezető több játékosának is játéklehetőséget biztosított. A DAC színeiben bemutatkozhatott az újonnan igazolt Martin Vantruba. Az 58. percben a szombathelyiek egy óriási dunaszerdahelyi hiba után kiegyenlítettek, miután Vantruba és egyik védője nem értette meg egymást, és a vendégek játékosához visszapattant a játékszer, amit Horváth köszönt szépen és az üres kapuba lőtt.

A mérkőzés további részében a sárga-kékek ismét megszerezték a vezetést, a csereként beálló Divković a 66. percben ismét előnyhöz jutatta a sárga-kékeket. A találkozó 4-2-es végeredményét a szintén horvát Andrija Balić állította be büntetőből.

A DAC legközelebb jövő héten pénteken, július 9-én a Vasas ellen lép pályára szintén hazai pályán.

Felkészülési mérkőzés:
FC DAC 1904 – Szombathelyi Haladás 4-2 (2-1)

MOL Akadémia, Dunaszerdahely, 125 néző, v.: Kišš Bálint
Gólszerzők: Rymarenko (19.), Nicolaescu (36.), Divković (66.), Balić (80., büntetőből) ill. Tóth M. (18.), Horváth (59.)
DAC: Veszelinov (46. Vantruba) - Braun, Beskorovainyi (71. Njie), Malý - Rymarenko (71. Vera), Andzouana, Balić, Veselovský (60. Fábry), Brunetti - Sharani (46. Divković), Nicolaescu (60. Taiwo). Vezetőedző: Németh Antal
Haladás: Verpecz (76. Pataki) - Kállai (46. Doktorics), Mocsi, Németh (K), Debreceni (76. Tarjan)- Holdampf (46. D. Tóth), Csilus (84. Dezamits), Rácz (46. Horváth, 84. Illés), Szekér (46. Kiss) - M. Tóth (46. Hegedűs), Dragóner (73. Szijjártó). Vezetőedző: Németh Szabolcs
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.