2021. november 28., 11:39

Hat játékos maradt pályán a Benfica ellenfelénél, lefújta a bíró a meccset

A második félidő elején félbe kellett szakítani a szombati a Belenenses-Benfica portugál bajnoki labdarúgó-mérkőzést, miután az eleve kilenc emberrel kiálló hazai csapat hat játékosra fogyatkozott.

koronavírus foci
Illusztrációs felvétel
Fotó: unsplash.com

A koronavírus tizedelte házigazdák kezdőjében a kilenc futballista közül kettő kapus volt.

A Benfica kihasználva az egyenlőtlen küzdelmet, a szünetig 7-0-s előnyre tett szert, majd

a pihenő után a Belenenses már csupán hét emberrel tért vissza a pályára.

A találkozót akkor fújta le a játékvezető, amikor az újrakezdés után két perccel Joao Monteiro, a hazaiak középpályást játszó hálóőre leült a fűre, mondván, nem tudja folytatni a küzdelmet. A bíró a szabályok szerint járt el, nevezetesen, hogy egy csapatot legalább hét főnek kell alkotnia.

A Belenensest a hét elején érte el a koronavírus-járvány, miután a dél-afrikai Cafu Phete visszatért a gárdához válogatottjától, s pozitív lett a tesztje. Később a klubnál összesen 17 esetet regisztráltak.

Az elnök, Rui Pedro Soares azt mondta,

szerették volna elérni a Benfica elleni összecsapás halasztását, de nem jártak sikerrel az illetékeseknél.

„Mindannyiunk szégyene, hogy ma itt pályára kellett lépnünk” - kommentálta a történteket az egyesület vezetője.

A Benfica elnöke, Rui Costa is hasonló véleményen volt.

Nekünk sem tetszett, hogy ilyen körülmények között kellett játszanunk, de minket is kényszerítettek.

Nagyon sajnálom, ami ma történt. A portugál futball és az egész ország történetének sötét fejezete volt ez” - fogalmazott.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.