Hat hét után DAC-Slovan csúcsrangadó a MOL Arénában - meccselőzetes
A válogatott szünet után igazi csúcsrangadóval folytatódik a szlovák labdarúgó-bajnokság. A Niké Liga hetedik fordulójában közel hat hét után játszik otthon bajnokit a DAC, miután a Bajnokok Ligája csoportkörébe bejutott Slovan látogat Dunaszerdahelyre.
Mindössze második alkalommal lép hazai közönség előtt pályára a DAC az új bajnoki idényben, mivel az elmúlt hetekben csőtörés miatt a Zólyombrézó elleni hazai bajnokit elhalasztották. A csallóközi gárda második hazai mérkőzésén a legnagyobb rivális Slovant fogadja, tehát a válogatott szünet után rögtön egy nagy rangadóval folytatódik a Niké Liga.
A válogatott szünetben mindkét csapatból voltak játékosok, akik hazájukat képviselték. A DAC-ból többek között Vitális Milán, Yhoan Andzouana és Vasileios Kaltsas kapott válogatott meghívót. A sárga-kékek a válogatott szünetet kihasználva egy edzőmérkőzést is játszottak az ETO FC Győrrel, amit 4-1 arányban megnyert a DAC.
Az elmúlt napokban több változás is történt a DAC játékoskeretében, a nyári átigazolási időszak hajrájában a DAC kölcsönvette a Fraditól a nigériai Fortune Basseyt, valamint visszatért Dunaszerdahelyre Száraz Benjamin kapus is, míg a védelembe a dán bajnoktól érkezett a kolumbiai Pablo Ortiz. Az edzői stábban is történt változás: a régebben az Adrian Guľa vezetőedző jobbkezeként tevékenykedő Ladislav Kubalík visszatért a segédedző pozíciójába. Fő feladata a fiatal játékosok egyéni fejlődésének a felügyelése lesz, olvasható a DAC hivatalos honlapján.
A rangadó előtt a DAC spanyol mestere, Xisco Muñoz kiemelte, a Slovan történelmi sikere az egész bajnokság számára pozitívum.
Szintén fontos lesz a mérkőzésen előforduló egyes szituációkra adott jó reakció. Meggyőződésem, hogy mindkét gárda képes lesz lehetőségeket kialakítani, azért a hatékonyság lehet a döntő” - nyilatkozta a DAC spanyol vezetőedzője Xisco Muñoz,
Az esős időjárás minden bizonnyal a MOL Aréna talajára is befolyással lesz. Erről a Hazai pályán legutóbbi adásának vendége, a DAC magyar 21 éven aluli válogatottja Damir Redzic beszélt.
„Valószínűleg befolyással lesz rá, a labda gyorsabb lesz. Oda kell figyelnünk a passzok pontosságára és megpróbálkozni a távoli lövésekkel.
- konstatálta a magyar tehetség, aki legutóbb gólt szerzett a Slovan ellen.
A két csapat riválizálása komoly múltra tekint vissza. Az elmúlt időszakban a DAC több alkalommal is megszorongatta, sőt le is győzte a pozsonyi együttes emlékezetes mérkőzéseken.
Idén áprilisban az egyik legemlékezetesebb ilyen találkozón a DAC gólzáporos mérkőzésen 5-3-ra győzte le a Slovant, azon a találkozón Vitális Milán remekbe szabott szabadrúgásgólt szerzett. A tavalyi szezon első DAC-Slovan rangadója is emlékezetes mérkőzés volt, hiszen a DAC 3-1-re győzte le a pozsonyiakat, a sárga-kékek debütáló játékosa Fernand Gouré akkor gólt és gólpasszt is jegyzett. A DAC tehát az elmúlt szezonban mindkét hazai meccsét behúzta a Slovan ellen, míg a nagy rivális otthonában egy 2-1-es vereség és egy gól nélküli döntetlen volt az elmúlt szezon mérlege a sárga-kékeknek a nagy rivális ellen.
A Niké Liga hetedik fordulójában az újonc Komáromi FC idegenben a Besztercebánya otthonában lép pályára, míg a többségi magyar tulajdonban lévő FC Kassa hazai pályán fogadja a Nagyszombat együttesét.
Szeptember 14., szombat:
MŠK Zsolna – MFK Szakolca 18.00 (Voyo)
MFK Zemplén Nagymihály - AS Trencsén 18.00 (Voyo)
MFK Dukla Besztercebánya - Komáromi FC 18.00 (Voyo)
FC DAC 1904 Dunaszerdahely - ŠK Slovan 20.30 (Dajto, Voyo, Duna World)
Szeptember 15., vasárnap:
MFK Rózsahegy - FK Železiarne Zólyombrézó 18.00 (Voyo)
FC Kassa – FC Spartak Nagyszombat 18.00 (Voyo)