2024. július 1., 15:22

Harry Kane beérte Novák Dezsőt

Az angol Harry Kane az első játékos, aki két különböző Eb-meccsen is hosszabbításban szerzett gólt, miután a dánok elleni 2021-es elődöntő után most vasárnap a szlovákok kapujába is betalált - írta a németországi kontinensviadal vasárnapi Anglia-Szlovákia (2-1) nyolcaddöntős mérkőzéséről hétfői összefoglalójában az IFFHS.

Henry Kane
Fotó: TASR/AP

A sportág történetével és statisztikáival foglalkozó nemzetközi szervezet anyagában megemlítette, hogy az ily módon duplázó Kane előtt ketten tudtak két gólt is elérni hosszabbításban, de ők egyetlen Eb-meccsükön tették ezt: a magyar Novák Dezső és a német Dieter Müller. Utóbbi 1976-ban Jugoszlávia ellen volt kétszer is eredményes, míg Novák az 1964-es Európa-bajnokság bronzmeccsén a dánok kapuját vette be egymás után két ízben is: az 1-1-et követő "túlórában" előbb a 107. percben 11-esből, majd a 110.-ben szabadrúgásból szerzett gólt, s alakította ki a 3-1-es végeredményt.

Kane győzelmet jelentő találata a 19. angol fejesgól volt az Eb-k történetében, amivel Anglia egyedül vezet ebben a mutatóban Portugália (15), Spanyolország és Franciaország (13-13) előtt.

A 2-1-es sikernek köszönhetően a szigetországi alakulat továbbra is veretlen az Eb-ken Gareth Southgate szövetségi kapitány irányításával, aki eddigi 11 meccsén 7 győzelmet és 4 döntetlent jegyez.     Amellett Anglia tovább javította Szlovákia elleni mérlegét: hét meccsükből egy döntetlen mellett hatot megnyert. 

Az IFFHS azt is megjegyezte még, hogy Anglia legutóbbi négy olyan Eb-mérkőzésén, amelyen vezetést szereztek ellene, mindig megfordította az állást, s győzni tudott: 2004-ben Horvátországot verte 4-2-re, 2016-ban Wales-et 2-1-re, s 2021-ben Dániát ugyancsak 2-1-re. Hátrányból csak Franciaország nyert több meccset, jelesül ötöt az Eb-históriában.

A Spanyolország-Georgia (4-1) összecsapás érdekességeként az IFFHS azt emelte ki, hogy az ibériai együttes nagy tornán, vagyis vb-n és Eb-n először nyerte meg első négy meccsét. Egyszersmind a spanyolok világeseményen a kieséses szakaszban ötödik alkalommal diadalmaskodtak legalább három góllal. A nyertes csapatban játszó, 16 éves és 353 napos Lamine Yamal lett az első 18 év alatti európai futballista, aki a világ- és Európa-bajnokságokat tekintve a kieséses szakaszban pályára lépett.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.