2022. április 27., 13:35

Három magyar és öt DAC-játékos a 7. forduló álomcsapatában, Krstović a forduló legjobbja

A Fortuna Liga rájátszásának hetedik fordulójában a DAC hazai pályán kétgólos győzelmet aratott a friss bajnok pozsonyi Slovan ellen. A fordulót követően ezúttal is kihirdették a hétvégi forduló legjobbjait, ahol a DAC játékosai dominálnak.

dac
Fotó: dac1904.sk

Hosszú idő után minden korlátozás nélkül a szurkolók is megtekinthették a DAC bajnokiját. A rájátszás hetedik fordulójában a dunaszerdahelyi sárga-kékek a bajnok pozsonyi Slovant fogadták, amire több mint hatezer néző volt kiváncsi.

A MOL Arénában remek hangulat uralkodott mindvégig, a hazai szurkolók belehajszolták kedvenc csapatukat a győzelembe, akik ezúttal nem okoztak csalódást, és több remek egyéni teljesítményt is láthattunk, amit a statisztikai mutatók is igazoltak.

A hétvége álomcsapatába összesen öt DAC-játékos került be, de három magyar futballista is remek teljesítményével helyet kapott a hetedik forduló legjobbjai között. Az egyre jobb formában védő Veszelinov Dániel a pozsonyi Slovan ellen sem kapott gólt, ezzel már harmadik bajnokiját hozta le kapott gól nélkül, ráadásul először került be a forduló csapatába.

A DAC másik magyar játékosa Balogh Norbert is kiválóan futballozott a Slovan ellen, gólja mellett egy gólpasszt is szerzett, a szurkolók pedig lecserélésekor állva tapsolták a Honvédtól kölcsben Dunaszerdahelyen szereplő támadót. A forduló csapatába egy felvidéki magyar tehetség is bekerült a feketenyéki Tumma Gergely személyében, aki a nagyszombati Szpartakot erősíti. A nagyszombati védőjátékos már negyedik alkalommal került be az idei szezonban a forduló csapatába.

A fordulóban további három dunaszerdahelyi futballista is helyet kapott, a belga Thibaud Verlinden szintén először került be a forduló csapatába, a brazil Mateus Brunetti az idei szezonban pedig másodszor került be a forduló legjobbjai közé.

A Slovan ellen a mezőny legjobbja a DAC montenegrói támadója Nikola Krstović lett, aki gólt is szerzett a bajnok ellen, ezzel pedig a forduló legjobb játékosa címet is kiérdemelte.

A montenegrói gólvadász a szezonban másodszor lett a forduló legjobb játékosa, legutóbb az alapszakasz utolsó fordulójában a Zsolna elleni mesterhármasával érdemelte ki ezt az elismerést.

A rájátszás hetedik fordulójának álomcsapata:
Veszelinov Dániel (DAC) -
Kingsely Madu (Trencsén), Tumma Gergely (Nagyszombat), Mateus Brunetti (DAC), Ruben Yem (Trencsén) - Filip Bainović (Trencsén) - Dávid Ďuriš (Zsolna), Jakub Grič (Nagyszombat), Balogh Norbert (DAC), Thibaud Verlinden (DAC) - Nikola Krstović (DAC)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.