Három kapufa, két gól: Besztercebányán is nyert, továbbra is veretlen a DAC
A DAC 2–0-ra győzött Besztercebányán a Niké Liga 13. fordulójának zárómérkőzésén, és tovább őrzi veretlenségét a tabella élén. A dunaszerdahelyiek Klemen Nemanič fejesével szereztek vezetést, majd a hosszabbításban a végig remeklő Ammar Ramadan biztosította be sikerüket. A sárga-kékek háromszor is eltalálták a kapufát, a hajrában pedig emberelőnyben futballoztak.
Niké Liga listavezetőjeként és a bajnokság egyetlen veretlen csapataként látogatott Besztercebányára a DAC. Robert Klauss együttese a hétközi, Kassa elleni 1–0-s győzelemmel hangolt az összecsapásra, és ötpontos előnnyel vezette a tabellát a Slovan előtt, mivel a pozsonyiak behúzták szombati bajnokijukat. A sárga-kékek fölényét a gólkülönbségük is érzékeltette, 37 szerzett és mindössze hét kapott góljukkal a mezőny legeredményesebb támadósorával és legjobb védelmével rendelkeztek.
A nyolcadik helyen álló Dukla ugyanakkor biztató formában várta az éllovast. A besztercebányaiak legutóbb a címvédő Slovan otthonában mentettek pontot, nem egészen három perccel a rendes játékidő vége előtt még kétgólos hátrányban voltak, a csereként beálló Adam Hanes duplájával azonban 2–2-re alakították az eredményt. A hazaiak a kupaszereplést is beleszámítva négy tétmérkőzés óta őrizték veretlenségüket, ebből hármat megnyertek. A DAC ellen viszont nehéz feladat várt rájuk, hiszen az augusztusi bajnokin a dunaszerdahelyiek győztek 2–0-ra. A DAC kezdőjében csupán egy változtatás történt az előző bajnokihoz képest Owusu helyére Sylla került a kezdőbe.
A vendégek már a harmadik percben jelezték támadási szándékukat, Ramadan ügyesen hámozta át magát három ellenfélen, lövését azonban blokkolta a besztercebányai védelem. A DAC igyekezett a hazai tizenhatos környékén tartani a labdát, ám az utolsó passzokba és a beadásokba eleinte pontatlanságok csúsztak. A túloldalon Gjorgievski próbálkozott a büntetőterületen kívülről, kísérlete azonban nem jelentett komoly feladatot Filipének.
A tizedik percben Považanec csak szabálytalanul tudta megállítani a meginduló Ramadant, amiért sárga lapot kapott. Nem sokkal később Willwéber bizonytalan labdaátvétele kínálhatott volna lehetőséget Trusának, a hazai védő azonban az utolsó pillanatban javított.
Az első negyedóra végén veszélyesebbé vált a DAC játéka. Előbb Gagua lövését védte a jól helyezkedő Hroššo. A következő akciónál már Nemanič érkezett a kapu elé, fejesét azonban szintén hárította a besztercebányai hálóőr.
A sárga-kékek lendülete újabb támadásokat hozott, Ramadan egy ígéretes ellentámadás végén két védővel szemben nem tudott lövőhelyzetbe kerülni, majd Gagua középre szánt labdáját állították meg a hazaiak. A 21. percben Csóka a jobb oldalon megnyert egy futóversenyt, és még a pályán tartotta a labdát, beadását azonban Hroššo könnyedén összeszedte.
A folytatásban a DAC tovább kereste a rést a hazai védelmen. A 22. percben Trusa ígéretes lövését blokkolták, Hroššónak azonban így is közbe kellett avatkoznia. Az ezt követő szöglet után Ouro csak az oldalhálót találta el. A túloldalon Jukleröd a meginduló Arevalót rántotta le, amiért sárga lapot kapott.
A 29. percben aztán óriási lehetőséget hagytak kihasználatlanul a dunaszerdahelyiek, Ramadana hosszú oldalon érkező Sylla elé passzolt, aki ziccerben a kapu fölé lőtt. A vendégek így továbbra sem tudták gólra váltani a lehetőségeiket.
A dunaszerdahelyi nyomás a 32. percben már kapufát is eredményezett, ezúttal is Ramadan nagy lendülettel tört be a tizenhatosra, majd erős lövéssel a jobb oldali kapufát találta el. Két perccel később azonban megszületett a DAC vezető gólja. Ramadan remek bal oldali beadására a támadáshoz felzárkózó Klemen Nemanič érkezett, és a hálóba fejelt (0–1).
A vezetés birtokában sem álltak le a listavezető vendégek. Újabb Ramadan-megindulás után Csóka lőtt a tizenhatos vonaláról, próbálkozását azonban blokkolták. A DAC ezt követően szögletet harcolt ki, Ramadan sarokrúgását Hroššo akrobatikus mozdulattal öklözte ki.
A vendégszektorból közben zúgott a „Mindent bele!”, a szurkolók pedig a tizennyolc évvel korábbi, DAC–Slovan mérkőzésen történt rendőri beavatkozásra is emlékeztek. A korlátra „2008. 11. 01. – A bűnösök bűnhődjenek!” - feliratú drapériát feszítettek ki.
A félidő hajrájában szabadrúgásból veszélyeztetett a Besztercebánya. Blažek a meginduló Polievkát állította meg szabálytalanul, Willwéber pedig nagy erejű lövést eresztett meg, a szitáló labda azonban Filipe kapujának bal oldala mellett suhant el. A szünet előtt a DAC növelhette volna előnyét: a 45. percben Ramadan remek passzal hozta ziccerbe Trusát, a támadó azonban estében nem találta el a kaput, így újabb komoly lehetőség maradt kihasználatlanul, így egygólos dunaszerdahelyi előnnyel zárult az első játékrész.
A második félidőt aktívabban kezdte a Besztercebánya, de lövésig nem jutott. Az 52. Percben ismét a DAC került közel a gólhoz, Ramadan látványos labdavezetéssel legalább négy hazai játékost játszott át, az akció végén pedig Gagua előtt adódott lövőhelyzet. A támadó megpattanó bombája a kapufán csattant, így a dunaszerdahelyiek másodszor is eltalálták a kapufát.
A hazaiak is igyekeztek veszélyt teremteni, Willwéber tizenhatosra küldött labdájával Arevalo próbált helyzetbe kerülni, de nem tudta próbára tenni Filipét. Az 55. percben Polievka már lövésig jutott, miután átküzdötte magát a védőkön, ám mintegy tizenöt méterről a hosszú sarok mellé lőtt.
A folytatásban mindkét edző cserékkel igyekezett frissíteni csapatán. A DAC-nál Sylla helyére Owusu érkezett, aki hamar helyzetet készített elő, visszatett labdájából Bationo lőtt, próbálkozását azonban blokkolták. A hazaiaknál pályára lépett a Slovan ellen duplázó Adam Hanes is.
A hajrához közeledve Robert Klauß Bationo és Trusa helyére Diongue-t, illetve Šafrankót küldte pályára, A 73.percben feszült jelenet következett, Blažek az Arevalóval történt párharca után a földre került, a játékvezető azonban elsőre nem ítélt szabálytalanságot. A DAC szakmai stábjának egyik tagja sárga lapot kapott, majd a bíró a videóbírós vizsgálat után a 75. percben kiállította Arevalót, így emberelőnybe került a DAC.
A Besztercebánya tíz emberrel is veszélyeztetett, Polievka balról leadott lövése ugyan elkerülte Filipe kapuját, de komoly zavart okozott a vendégek védelmében. A 77. percben a DAC újabb cserére szánta el magát, a megésrülő csapatkapitány Filip Blažek helyén Kačaraba folytatta.
Az emberhátrányban futballozó újonc mindent egy lapra feltéve támadott az utolsó tíz percben az egyenlítő találatárt, a hazaiaknak meg is voltak a lehetőségeik, de a DAC védelme állta a hazai rohamoakt. A 84. percben Ramadan került százszázalékos ziccerbe, de nem jól találta el a labdát, így oda lett a nagy lehetőség. A hajrában a listavezető több alkalommal is lezárhatta volna a mérkőzést, a 87. percben Šafranko passzából ezúttal Kapanadze került nagy helyzetbe, de Hroššo bravúrral védett. A hosszabbítás harmadik percében újabb óriási lehetőséget szalasztott el a DAC a mérkőzés lezárására. Šafranko remekül ugratta ki Ramadant, aki a jobbján teljesen szabadon érkező Owusu elé tálalt. A támadó már csak Hroššóval állt szemben, ám a kapufát találta el.
A mérkőzés utolsó perceiben csak megszületett a mindent eldöntő második találat. Ramadan újabb ziccerbe került, és egyedül vezethette a labdát Hroššóra, majd jobb lábbal a hosszú sarokba lőtt. A szír támadó ezzel góllal koronázta meg remek teljesítményét, hiszen gólpassza mellé egy gólt is szerzett, ezzel már kilenc gólnál jár a szezonban.
A DAC megérdemelten győzött 2–0-ra, a Kassa elleni hétközi siker után ismét kapott gól nélkül zárt, és továbbra is veretlenül vezeti a Niké Liga tabelláját.
Niké Liga, alapszakasz, 13. forduló:
MFK Dukla Besztercebánya - FC DAC 1904 Dunaszerdahely 0-2 (0-1)
Štadión Štiavničky, Besztercebánya, v.: Smolák - Bobko, Kuba
Gólszerzők: 34. Nemanič, 90+3. Ramadan
Sárga lapok: 10. Považanec, ill. 25. Juklerod
Kiállítva: 75. Arevalo
Besztercebánya: Hroššo - Maik (58. Vallo), Bakaľa, Willwéber, Šikula - Považanec, Richtárech (66. Hanes) - Arevalo, Gjorgievski, Polievka (C) (85. Okechukwu) - Ďuriš
DAC: Filipe - Csóka, Blažek (C) (78. Kacharaba), Nemanič, Juklerod (78. Kapanadze) - Sylla (59. Owusu), Ouro, Bationo (71. Diongue), Ramadan - Trusa (71. Šafranko), Gagua
A 13. forduló további eredményei:
FC Spartak Nagyszombat - Komáromi FC 1-2 (1-1)
AS Trencsén - FC Kassa 0-5 (0-3)
MŠK Zsolna - MFK Zemplén Nagymihály 4-1 (1-0)
FK Železiarne Zólyombrézó - ŠK Slovan 1-2 (0-1)
MFK Rózsahegy - MFK Szakolca 1-0 (1-0)