2020. december 15., 18:22

Három bajnoki után megtört a DAC nyeretlenségi szériája

Az őszi idény utolsó fordulóját rendezték meg a Fortuna Ligában. A dunaszerdahelyi sárga-kékek hazai győzelemmel zárták a 2020-as esztendőt a Szenice ellen.

Fotó: dac1904.sk

A dunaszerdahelyi DAC három bajnoki óta nem tudott győzni a Fortuna Ligában, továbbá hazai pályán sem tudtak három bajnoki óta nyerni a csallóköziek. Bernd Storck együttese győzelemmel szeretett volna búcsúzni a 2020-as esztendőtől, valamint a szezon őszi felétől.

A német mester kezdőjéből a sérült Eric Davis és a koronavírusos Schäfer András hiányzott, de a szakember nem számíthatott Nebyla játékára sem, aki a Rózsahegy elleni mérkőzés bemelegítésnél sérült meg. A sárga-kékek 13 bajnoki óta nem szenvedtek vereséget a Szenice ellen, amit tovább szerettek volna nyújtani.

A vendégek aktívan kezdték a mérkőzést, de csupán pontatlan lövésekig jutottak. A DAC többet birtokolta a játékszert, de az első negyedórában komoly lehetőséget nem tudtak kialakítani Kalmárék. A 20. percben Piroska szöglete után a DAC egykori játékosa, Asanović kis híján gólt szerzett a MOL Arénába, fejesét Jedlička nagy bravúrral védte, a kipattanó után pedig Müller mentett nagyot.

Négy perccel később a hazaiak is nagy helyzetbe kerültek, Kalmár labdája után Ramirez bombáját Fryšták nagy védéssel ütötte szögletre. Ez volt a sárga-kékek addigi legnagyobb gólszerzési lehetősége a találkozón. Félórányi játékot követően Kružliak célzott a kapu mellé egy szöglet után.

A 33. percben a sárga-kékek egykori játékosa Šimčák nagy bedobása után Košťál lőtt Jedlička kapuja fölé. Az első játékrész hajrájában Ramirez került ismét nagy helyzetbe, távoli lövésével ezúttal sem tudott túljárni Fryšták eszén, aki ezúttal is hárított. Az első játékrészben egyik csapat sem tudott a hálóba találni, így gól nélküli döntetlennel vonulhattak pihenőre a felek.

Térfélcserét követően Bernd Storck egy cserét eszközölt, miután Andrej Fábry helyére Nicolaescu állt be. A sárga-kékek gyorsan meg is szerezték a vezetést, egy szép akció végén Divković passzolt Kalmár elé, aki megszerezte szezonbeli 11. gólját és a vezetést a dunaszerdahelyi együttesnek.

A folytatásban is a sárga-kékek akarata érvényesült és újabb gólokat is szerezhettek a sárga-kékek, de a vendégek védelme és kapusa állta a sarat. A 63. percben Ramirez lövése nem sokkal ment fölé, majd Müller fejelt mellé ígéretes helyzetben.

A mérkőzés 72. percében a hazaiak újabb gólt szereztek, amivel el is döntötték a három pont sorsát, a csereként beálló Nicolaescu növelte kettőre a sárga-kékek előnyét. A moldáv válogatott támadó szezonbeli második gólját szerezte a bajnokságban.

Biztos előnyük tudatában a dunaszerdahelyiek felbaszabdultan futballoztak a találkozó hátralévő részében és sorra dolgozták ki a nagy helyzeteket. A horvát Balić előtt is akadtak lehetőségek, de nem tudta begyötörni az erdőháti kapuba a labdát.

A sárga-kékek három bajnoki után győztek ismét ezzel megtörték nyeretlenségi sorozatukat, ez pedig azt jelentette győzelemmel búcsúztak az őszi idénytől és a 2020-as naptári évtől a sárga-kékek.

Fortuna Liga, 18. forduló:

FC DAC 1904 – FK Szenice 2-0 (0-0)

MOL Aréna, Dunaszerdahely, zárt kapuk mögött, v.: Očenáš

Gólszerzők: Kalmár (51.), Nicolaescu (72.)

Sárga lapok: Blackman (86.) ill. Yenne (66.), Kopečný (73.)

DAC: Jedlička - Blackman, Müller, Beskorovainyi, Kružliak - Njie - Fábry (Nicolaescu 46.), Balić - Kalmár - Divković (Andzouana 77.), Ramirez

Szenice: Fryšták - Kopečný, Asanović, Nemec, Šimčák - Gallovič, Addo (Niarchos 87.) - Yenne, Piroska (Duda 77.), Košťál (Fotr 69.) - Malec (Mašulovič 86.)

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.