2019. október 15., 13:08

Harminc év után: világbajnoki selejtezőt játszott a két Korea

Gól nélküli döntetlent játszott a házigazda Koreai NDK és a Koreai Köztársaság labdarúgó-válogatottja kedden az ázsiai világbajnoki selejtezőben.

koreafoci
Fotó: AFP/KFA

A két válogatott 29 év után találkozott újra Észak-Koreában, ezt megelőzően 1990. október 11-én játszottak barátságos mérkőzést Phenjanban.

Legutóbbi két, KNDK-ba kiírt vb-selejtezőjüket 2008-ban Sanghajban játszották, miután az északiak visszautasították, hogy felhúzzák a Koreai Köztársaság zászlaját, és lejátsszák a himnuszát.

A keddi összecsapást a helyszínen tekintette meg Gianni Infantino, a nemzetközi szövetség (FIFA) elnöke. Vendégszurkolók viszont nem voltak az 50 ezer fő befogadására alkalmas stadionban, amely Kim Ir Szen, az 1948-ban országalapító korábbi kommunista vezető nevét viseli. A Koreai NDK ugyanis nem engedélyezte déli szomszédjának, hogy drukkerek utazzanak be, a dél-koreai médiumokat sem fogadták, és nem járultak hozzá az élő televíziós közvetítéshez sem.

A dél-koreai szövetség mintegy 30 alkalmazottjának korlátozott lehetősége volt arra, hogy beszámoljon a déli szurkolóknak a mérkőzés alakulásáról, ugyanis mindössze két internet-csatlakozási pontot biztosítanak számukra a rendezők, egyet a stadionban és egyet pedig a szállodájukban.

Észak-Korea ugyanakkor ígéretet tett arra, hogy a déli küldöttség még hazautazása előtt átveheti a selejtező felvételeit DVD-n.

A két Korea között évtizedek óta rossz a viszony, ám a közeledés jegyében a két ország tavaly közös csapatot indított a phjongcshangi téli olimpia jégkorongtornáján, emellett a megnyitón is együtt vonultak fel sportolóik a Koreai-félsziget egységét jelképező kék-fehér zászló alatt. Felmerült az is, hogy együtt pályáznának a 2032-es nyári ötkarikás játékok rendezésére.

"Hogyan tudnánk közösen olimpiát rendezni, ha egy egyszerű selejtezőt sem nézhetünk meg?" – tette fel a kérdést egy szurkoló az egyik dél-koreai portálon. Egy másik úgy fogalmazott: azt sem bánja, ha vesztenek, csak a játékosok térjenek haza épségben.

Három forduló után a két Korea – egyaránt hét ponttal – az első két helyen áll a H jelű ázsiai selejtezőcsoportban Türkmenisztán, Libanon és Srí Lanka előtt.

Az ötösből az első helyezett automatikusan továbbjut a 2022-es katari vb selejtezősorozatának harmadik körébe, ahová a nyolc csoportmásodik közül a legjobb négy kerül még be.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.