2024. február 9., 19:35

Hányadikként végez a DAC a Niké Ligában?

A téli szünet után folytatódnak a szlovák labdarúgó élvonal küzdelmei. Négy fordulója maradt a DAC-nak, hogy a Niké Liga legjobb hatosában zárja az alapszakaszt. Ha kicsúsznak a csallóköziek a felsőházból, a bennmaradásért küzdhetnek, illetve bízhatnak a szlovák kupában, hogy sikeresen veszik a negyed- és az elődöntőt, majd a fináléban is ők diadalmaskodnak. Különben az egész szezont jobb lesz gyorsan elfelejteni.

 

Labdarúgás
Fotó: TASR

Melyik két csapat találkozójával ért véget a Niké Liga őszi idénye? December 17-én, a Slovan és a DAC összecsapásán 2–1-es pozsonyi siker született. Tizennyolc forduló után Vladimír Weiss alakulata 7 pontos előnnyel vezeti a bajnokságot, és mi másra következtethetünk ebből, mint újabb bajnoki címre – ez lenne sorozatban a hatodik. A 45 pontos Slovant a 38 pontos Zsolna követi a második helyen, míg a dobogó legalsó fokára a 36 pontos Nagyszombat állhat(na) fel.

Pedig a zsolnaiak 3–1-es besztercebányai vereséggel búcsúztak 2023-tól, miközben a Spartak 1–0-ra legyőzte a Zemplínt, csakhogy egy fordulóval korábban a két csapat rangadóján a Zsolna 1–0-ra nyert hazai pályán a Nagyszombat ellen. És ez a három gárda jelentős előnyre tett szert az üldözőkkel szemben, mert a negyedik helyezett Dukla szintén 7 pontos hátrányból lesheti a dobogós Spartakot. Ha tovább vizsgáljuk a tabellát, azonnal feltűnik valami furcsaság: összesen négy csapat szerzett 29 pontot az őszinek nevezett idény során.

Szétszakadt mezőny

A negyedik helyen tehát a Duklát találjuk, az ötödik helyen a DAC-ot, a hatodik Trencsén beférne még jelen állás szerint a felsőházba, a hetedik Zólyombrézó viszont az alsóházba kényszerülne. Ezt a négyest újabb 7 pontos lemaradással követi a 22 pontos Rózsahegy, a kilencedik Szakolca pedig a maga 21 pontjával viszonylagos biztonságban várhatja a folytatást, hiszen a Kassa 12 pontos, a két utolsó, a Nagymihály és az Aranyosmarót nyeretlenek, előbbi 6, utóbbi 4 pontot zsebelt be eddig.

Magyarán a Niké Liga négy, öt, vagy inkább hat kisebb-nagyobb csoportból áll össze tizenkét fős mezőnnyé. Az első három szépen ellépett, bár valójában a Slovan a két kihívójától is elszakadt – mert a 2023–2024-es évad a jelenlegi dobogósok harcáról szól, legalábbis ami a bajnoki címet illeti.

A pozsonyiak 14 győzelem mellett csak egyszer kaptak ki (3–1-re a DAC-tól), míg a másik két gárda 4 vereséget is behúzott már.

A liga negyedik, ötödik és hatodik alakulata eközben „csak” 8 győzelemnél tart, a hetedik Podbrezová 9-nél, viszont 7 vereség társul hozzá, míg a jelen állás szerint a felsőházba tartozó hármas számláján 5 vesztes mérkőzés szerepel klubonként.

Nehéz elhinni, hogy a Zemplín és a ViOn feljebb lépeget majd a rájátszásban, a kiesés szélén táncol mindkét csapat, és ki tudja, a végén mindketten elköszönnek-e az élvonaltól. (A 2. ligából az éllovas Komárom kerülne fel, a Ligetfalu vagy a Tatran Prešov pillanatnyilag selejtezőt játszana a Nagymihállyal.) A Rózsahegy és a Szakolca párosa minimális eséllyel pályázik a felsőházra, a Kassa pedig biztosan az alsóházban szerepel a rájátszásban, és inkább kell tartania a lecsúszástól. 

Ki hogyan erősített a télen? 

A Slovan leigazolta a DAC-tól a görög Spyros Risvanist, viszont sokkal izgalmasabb „névnek” számít a Dinamo Kijevtől kölcsönvett luxemburgi válogatott, Gerson Rodrigues. A portugál születésű támadó az utóbbi éveket kölcsönadott játékosként töltötte el, bár láthatóan sehol sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. A ghánai Malik Abubakari visszatért Malmőbe, a brazil Lucas Lovat Groznijba szerződött, a szerb Aleksandar Čavrić nyolc év után a japán Kasimába került, kölcsönjátékra.

A dunaszerdahelyiek a másik görögtől, Giannis Niarchostól is megváltak – legalábbis egy időre –, Nagymihályban focizik tavasszal. A két magyar kapus, Veszelinov Dániel (Fehérvár) és Gyurákovics Erik (Győr) eligazolt a Csallóköz szívéből, ahogy a portugál Alex Pinto is, ő visszatért a hazájába, a Gil Vicentébe. Kik érkeztek?

A horvát Ivan Dolček a Hajduk Splittől, az észt válogatott, Oliver Jürgens Újpestről, a ghánai Brian Oddei az ugyancsak horvát Rudeštől – utóbbi két játékos támadó –, a francia Romaric Yapi a francia másodosztályú Bastiából. Dunaszerdahelyen továbbra is a fiatal külföldiekben gondolkodnak, a szurkolók visszahódítása mindenesetre nehéz feladatnak fog bizonyulni.
Labdarúgás
Fotó:  TASR

A Niké Liga ismertebb nevű téli távozói közé sorolhatjuk a(z) (észak)macedón Milan Ristovskit, aki a Spartakból a Bohemiansba került, valamint a szlovák válogatott Dávid Ďurišt, aki az olasz Ascoliba (Serie B) szerződött féléves kölcsönjátékra.

A DAC főpróbája a tavaszi rajt előtt nem sikerült a legtökéletesebbre, február 3-án a MOL Arénában Xisco Muñoz csapata 0–1-re kikapott a cseh élvonalbeli Zlíntől. Korábban 4–1-re legyőzték a Somorját, a bécsi Austriától 3–0-s vereséget szenvedtek, a Hartberget pedig 1–0-ra felülmúlták.

A tavaszi idény első mérkőzése (19. forduló) rögtön egy rangadó lesz, február 9-én a bajnokság második helyezettje az elsőt fogadja: Zsolna–Slovan. Másnap öt mérkőzést játszanak 15.00-tól: a DAC a Szakolcával csap össze, a ViOn a Duklával, a Zólyombrézó a Zemplínnel, a Rózsahegy pedig a Spartakkal. A Trencsén és a Kassa párharcára 11-én kerítenek sort.

A szerdahelyiekre ezután három jóval nehezebb ellenfél vár. Február 18-án (17.30) Nagyszombatba utaznak a csallóköziek, 25-én (17.30) Zólyombrézóba, március 2-án (17.00), a 22. fordulóban a Zsolna elleni hazai találkozóval zárják az alapszakaszt. Elég egyszerű a DAC helyzete, a három azonos pontszámú riválisából (Dukla, Trencsén, Zólyombrézó) egyet meg kell előzni, akkor a felsőházban szerepelhetnek a rájátszásban.

A DAC a Slovnaft Cupban is érdekelt, méghozzá a negyeddöntőben. Február 28-án (14.30) a Rózsahegy lép pályára Dunaszerdahelyen, a továbbjutóra az elődöntő vár. A legjobb nyolc között Odeva Lipany–Skalica és Zemplín–Spartak párharcokra számíthatunk, míg ugyancsak 28-án a Slovan ismét megmérkőzik a Zsolnával, ezúttal azonban Pozsonyban, de ez még nyolcaddöntős találkozó lesz. A győztes a Zólyombrézót fogadja a negyeddöntőben.

A Slovanra emellett legalább két kupameccs vár az Európa Konferencia Ligában február 15-én és 22-én a Sturm Graz ellen.

Hogy ez kedvez-e az ellenfeleknek? A Slovan elég erős és széles kerettel rendelkezett eddig is, és bírta az iramot. Mire lesz képes az ősszel gyengén teljesítő DAC? Ebből a csapatból hiányoznak a meghatározó nevek, az olyan játékosok, mint Kalmár, Schäfer, Davis, Blackman, Krstović, Ramírez vagy Kružliak. Nehéz őket pótolni, de ennek ellenére Muñoznak az első hatban kellene végeznie ezzel a csapattal.

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.