2019. június 11., 20:08

Hamšík rekorder lett, Szlovákia is legyőzte Azerbajdzsánt

A szlovák válogatott kiütéses győzelmet aratott Azerbajdzsán válogatottja ellen, az Európa-bajnoki selejtezők negyedik fordulójában. Pavel Hapal együttese ötször köszönt be az ellenfélnek, Marek Hamšík pedig újabb rekordot döntött meg.

Hamsik azer
Fotó: TASR

A szlovák válogatott idegenben lépett pályára Bakuban az Európa-bajnoki selejtezők negyedik fordulójában. Az E-csoport előző fordulójában a magyar válogatott győzni tudott az azeri fővárosban, Pavel Hapal csapatára is hasonló feladat várt.

A szlovák csapat keretébe ezúttal a felvidéki Bénes László nem került be, ennek ellenére a szlovák csapata szinte neki esett az ellenfelének már az első perctől kezdve. A találkozó 3.percében Mak fejesénél óriásit védett Aghayev majd ezt követően a hazaiak is veszélyeztettek, de a kaput nem sikerült eltalálniuk. A vendégek komoly fölénybe kerültek már a találkozó elején, amit a 7.percben gólra is váltottak Hamšíkék, miután Mak passza után Lobotka szerezte meg a vezetést.

A mérkőzés 19.percében a Boženík került helyzetbe, ziccerénél ezúttal is hazai kapus védett nagyot. Két perccel később újabb nagy szlovák gólszerzési lehetőség adódott, Kucka lövését ismételten Aghayev ütötte szögletre. A 27.percben Kucka parádés szabadrúgása után kettőre nőtt a szlovákok előnye. A magyarok elleni mérkőzéshez hasonlóan 2-0 után is szépíteni tudott az azeri válogatott, szinte a szlovák gól után Sheydayev szépített. Az első félóra végén Marek Hamšík történelmi gólt szerzett, ezzel beérte a szlovák válogatott gólrekorderét Róbert Vitteket. A folytatásban is a szlovák válogatott irányított, a 40.percben Fortuna Liga legutóbbi szezonjának legjobb fiatal játékosának megválasztott Róbert Boženík közeljárt ahhoz, hogy megszerezze első gólját a felnőtt válogatottban, de Aghayev ezúttal is közebeszólt és bravúrral hárított immáron sokadjára.

Szünetről visszatérve is folytatódott a szlovák fölény, a 56.percben mégis Dúbravkának kellett nagyot védenie. A találkozó 57.percében Marek Hamšík újabb gólt szerzett, ezzel a szlovák válogatott legeredményesebb játékosa lett 24 góllal. A 63.percben Mak szerezhette volna a negyedik szlovák gólt, de csúnyán fölédurrantott. A 67.percben Pekarík bolondította meg a védőket, de végül a kapu mellé gurított szólója után.

A mérkőzés hajrájában a szlovák válogatott újabb gólt szerzett, a csereként beálló Duda hozta kihagyhatatlan helyzetbe csapattársát Hancko-t aki megszerezte első válogatottbeli gólját és beállította az 5-1-es végeredményt. A szlovák válogatott ezzel ideiglenesen a csoport élére állt, mivel a magyar válogatott, ezen találkozó után lép pályára a Groupama Arénában Wales legjobbjai ellen.

Eb-selejtező, E-csoport, 4.forduló:
Azerbajdzsán - Szlovákia 1-5 (1-3)
Bakcell Arena, Baku v.: Beaton (skót)
Gólszerzők: Sheydayev (29.) ill. Lobotka (7.), Kucka (27.), Hamšík (30., 57.), Hancko (85.)
Sárga lapok: Krivotsyuk (70.)
Azerbajdzsán: Aghayev – Medvedev, Guseynov,  Krivotsyuk, Rahimov – Richard, Garayev, Eyubov (Makhmudov 79.) – Abdullayev, Ramazanov (Madatov 61.), Sheydayev. Szövetségi kapitány: Nikola Jurcevic
Szlovákia: Dúbravka – Pekarík, Vavro, Škriniar, Hancko – Kucka, Lobotka (Greguš 84.), Hamšík (Haraslín 86.) – Rusnák, Boženík (Duda 72.), Mak. Szövetségi kapitány: Pavel Hapal.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.