2020. február 20., 13:09

Guardiola nem hagyja el a Manchester Cityt

Josep Guardiola vezetőedző akkor sem hagyja el a Manchester City labdarúgócsapatát, ha jogerőre emelkedne az a súlyos büntetés, amellyel az európai szövetség a következő két idényre kizárta a klubot a nemzetközi kupaporondról.

Pep Guardiola
Archív felvétel
Fotó: TASR / AP

„Miért mennék el? Egy hónapja mondtam, hogy szeretem ezt a klubot, szeretek itt lenni. Akkor miért mennék el? Ha nem menesztenek, százszázalék, hogy maradok” - jelentette ki a spanyol tréner, miután csapata szerdán 2-0-ra legyőzte a West Ham Unitedet a Premier League pótolt mérkőzésén.

Guardiola 2016 februárjában vette át a Manchester City irányítását,

azóta Angliában öt trófeát nyert csapatával, köztük két bajnoki címet, de a BL-ben még az elődöntőig sem tudott eljutni. A szakember szerződése 2021 nyaráig szól a Manchester Citynél, amely jelenleg a Liverpool mögött 22 pontos hátránnyal második a Premier League-ben, a BL nyolcaddöntőjében pedig a Real Madriddal találkozik.

Ha valaki hisz az igazában, az a végsőkig harcol.

„Ezt fogjuk tenni mint klub és mint csapat is” - mondta Guardiola, aki hozzátette, beszéltek a játékosokkal és a szezon hátralévő részében a lehető legjobbat akarják kihozni magukból, csak a játékra akarnak koncentrálni, aztán majd meglátják milyen ítélet születik.

Az európai szövetség a pénzügyi fair play súlyos megsértése miatt tiltotta ki múlt pénteken a nemzetközi kupaporondról a Manchester Cityt a következő két idényre, mellékbüntetésként pedig 30 millió eurós bírságot is kiszabott.

Az UEFA a Football Leaks szivárogtatása nyomán indított vizsgálatot a Manchester Citynél. A honlap által nyilvánosságra hozott belső levelezésből és klubdokumentumokból az derült ki, hogy az arab tulajdonú egyesületet szabálytalanul finanszírozták és éveken keresztül megtévesztették az UEFA-t, bár mindezt a klub tagadta. Az UEFA szerint a szabálytalanságok a 2012 és 2016 közötti időszakban történtek, a klub pedig nem működött együtt a kivizsgálás során. A Manchester City fellebbez az ítélet ellen a nemzetközi sportdöntőbíróságnál (CAS).
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.