2023. május 18., 14:16

Guardiola: megmutattuk, milyen különleges játékosok alkotják ezt a csapatot

Josep Guardiola vezetőedző szerint a Manchester City a nyugalom és a feszültség tökéletes keverékével állt neki a Real Madrid elleni szerdai mérkőzésnek, ennek köszönhetően tudta búcsúztatni a címvédőt a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjében. 

Az angol csapat lehengerlő játékkal 4-0-ra győzte le otthon a madridiakat, így az 1-1-es első mérkőzés után 5-1-es összesítéssel lépett a fináléba, ahol majd az Internazionaléval csap össze június 10-én Isztambulban.    

Egy éve a BL ugyanezen szakaszában a manchesteriek az első meccsen otthon 4-3-ra nyertek, majd a madridi összecsapás az előző idény legdrámaibb csatáját hozta. A City Rijad Mahrez révén a 73. percben előnybe került, a Realt gyakorlatilag belga kapusa, Thibaut Courtois tartotta meccsben. A hazaiaknak egészen a 90. percig nem volt kaput eltaláló próbálkozásuk, amikor Rodrygo egyenlített, majd egy perc múlva a hosszabbítást érő gólt is befejelte. A ráadásban pedig Benzema büntetőjével harcolta ki a továbbjutást a Real.

"Az elmúlt napokban úgy éreztem, hogy megvan bennünk a nyugalom és a feszültség megfelelő keveréke, ami az ilyen mérkőzésekhez kell" - mondta értékelésében Guardiola, aki utalt az egy éve történtekre, arra, hogy nagyon nehéz volt megemészteni, ami akkor történt, de le kellett nyelniük a mérget.

"A sportban nyilvánvalóan kínálkozik még egy esély, és amikor kiderült, hogy a Madrid következik, azt mondtam: igen, akarom" - árulta el a tréner, aki fájdalmasnak nevezte az elmúlt évet, és kitért rá, hogy akkor a vereség miatt sok kritikát kaptak, többek között azt, hogy hiányzik a futballistákból az egyéniség.

"Most viszont megmutattuk, milyen különleges játékosok alkotják ezt a csapatot" - tette hozzá, megemlítve azt is, hogy saját közönségük előtt mindig rendkívül nyugodtnak érzik magukat.

"Amikor döntőbe jutunk a Bajnokok Ligájában, ünnepelünk, de sok időnk nincs, mert vasárnap esélyünk van megnyerni a Premier League-t. Persze ez kellemes gond. A játékosok és a stábtagok a családjukkal együtt közös reggelin vesznek majd részt, lesz egy nap pihenő és aztán már készülünk a vasárnapra" - mondta mérkőzést követő sajtótájékoztatón.

A City a bajnokság és a BL mellett akár az FA Kupát is megnyerheti, mivel ott van a döntőben, melyben június 3-án a Manchester Uniteddel mérkőzik majd meg. Guardiola kiemelte, hogy a BL-fináléba jutással közelebb kerültek a triplázáshoz, de már amit eddig mutattak az idény során, az is "nagyon, nagyon jó", élvezik a játékot és örömet tudnak szerezni szurkolóiknak világszerte.

Carlo Ancelotti, a vendégek vezetőedzője úgy értékelt, hogy csapata kevés érdemi ellenállást tanúsított.

"Jobban játszottak nálunk, megérdemelték a győzelmet. A mérkőzés elején nagy nyomást helyeztek ránk, ami az ő szempontjukból nagyon jól működött, nagyon megnehezítették számunkra a labdatartást és a szünetig kétgólos előnyt szereztek.
Onnantól nehéz volt visszatérni a meccsbe, a második félidőben megpróbáltuk, de nem sikerült" - fogalmazott az olasz szakember, aki a 191. mérkőzésén ült a kispadon az elitsorozatban, amivel maga mögé utasította az örökrangsorban az élen Sir Alex Fergusont, a Manchester United legendás trénerét.

Ancelotti szerint közvetlenül a meccs után mélyebb elemzésbe lehetetlen belemenni.

"Fájó ez  a vereség, de ilyen előfordul" - tette hozzá, ugyanakkor úgy vélekedett, összességében siker, hogy a legjobb négy közé jutottak a BL-ben.

A Real Madrid a bajnokságban sem tud már első lenni, de a Király Kupát megnyerte.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.