2024. július 8., 20:14

Gőzerővel készül első élvonalbeli idényére a Komáromi FC

A Niké Ligában újonc komáromiak gőzerővel készülnek első élvonalbeli idényükre a szlovák labdarúgó-bajnokságban. A lila-fehérek a felkészülés mellett a lehető legerősebb játékoskeretet próbálják kialakítani a Slovan elleni bajnoki idénynyitóra.

Komáromi FC csapat 2024 július
Fotó: Komáromi FC hivatalos Fb-oldala

Javában zajlik a felkészülés a Niké Liga új idényére. Mint arról beszámoltunk a hétvégén a szlovák labdarúgó-bajnokság két csallóközi együttese az újonc Komáromi FC és a DAC is pályára lépett.

A bajnokságban újonc Komárom gőzerővel készül a Niké Liga bajnoki rajtjára, ami sporttörténelmi pillanat lesz a klub életében, ugyanis nem egész három hét múlva a bajnoki címvédő pozsonyi Slovant fogadják ideiglenes otthonukban Aranyosmaróton, majd augusztus 4-én a szlovák élvonal első csallóközi rangadójára kerül sor Dunaszerdahelyen a MOL Arénában.

A Radványi Miklós edzette lila-fehérek a felkészülési mérkőzések mellett próbálnak egy erős keretet kialakítani, amivel majd az élvonalban is megtudnak ragadni. A komáromi vezetőség pedig nem bízott semmit a véletlenre, hiszen minőségi erősítésekkel készülnek a bajnoki rajtra.

Az új idényre a komáromiak leigazolták a Mezőkövesd korábbi védőjét Robert Pillárt, valamint érkezett a védelem tengelyébe Ondřej Rudzan, aki legutóbb a cseh másodosztályban érdekelt 1. SK Prostějov együttesét erősítette. A lila-fehérek kapusposzton is erősítettek két fiatal hálóőrrel, a cseh Olomuc csapatától érkezett kölcsönjátékra Jakub Trefil, míg az Aranyosmarót 22 esztendős kapusa Matuš Chropovský ingyen érkezett a Duna-parti együtteshez. A védelemben további erősítés Zólyombrézó 20 éves védője, Tobiáš Diviš, aki szintén kölcsönbe érkezik a lila-fehérekhez.

A középpályán is erősített az újonc, méghozzá érkezett a szlovák élvonalbeli tapasztalatokkal rendelkező Jozef Špyrka, aki 39 szlovák bajnoki rajttal rendelkezik már.

Magyar játékosok is érkeztek az újonc lila-fehérekhez, a Budapest Honvéd nevelése a komoly tapasztalatokkal bíró Nagy Gergő is Komáromban folytatja, míg Tamás Nándor a Puskás Akadémiától igazolt Komáromba, legutóbb a másodosztályú Csákvár együttesénél szerepelt kölcsönben.

Radványi Miklós együtteséhez érkezett még kölcsönbe a Pozsonyligetfalu csapatától Viktor Sliacky, aki a balszélen lehet csapata segítségére.

A komáromiak eddig három felkészülési mérkőzést játszottak, az Újpesttel 1-1-es döntetlent játszottak, a Zólyombrézó csapatától 4-1-es vereséget szenvedtek a lila-fehérek, míg az elmúlt hétvégén 4-0-ra győzték le a Garamszentkereszt (Pohronie) csapatát. A felkészülés további programjában a komáromiak megmérkőznek még a bécsi Rapid amatőr csapatával, a Komárom VSE gárdájával, és a bajnoki főpróbát pedig július 20-án a MTK ellen tartja a Radványi-legénység.

A Komáromi FC július 27-én szombaton 20.30-kor mutatkozik be a szlovák labdarúgó-bajnokságban, a bajnoki címvédő Slovan ellen.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.