2019. július 21., 21:00

Görögországba igazolt a DAC fiatal védője

A zempléni kaland után Görögország felé veszi az irányt a DAC fiatal utánpótlás válogatott védője, Dominik Špiriak és a görög másodosztályban szerepel az új bajnoki idényben.

Dominik Špiriak

A görög másodosztályban (Super League 2) szereplő Ergotelis csapata hivatalos médiafelületén jelentette be, hogy megegyezett a DAC csapatával és az új bajnoki szezonban kölcsönveszi a sárga-kékek fiatal utánpótlás védőjét Dominik Špiriakot.

A 20 esztendős védő legutóbb a zempléni Nagymihály csapatát erősítette, szintén kölcsönben, ahol 10 mérkőzésen „jutott szóhoz” és ezalatt egy gólpasszt is kiosztott. A fiatal védő még csütörtökön Görögországba utazott, hogy átessen az ilyenkor szokásos orvosi vizsgálatokon és aláírja új szerződését.

A DAC tehetséges védője szerepelt korábban kölcsönben a komáromi KFC csapatánál is, a DAC színeiben összességében 7 mérkőzésen szerepelt. A tehetséges védő a Fortuna Ligában és az Európa-ligában is Peter Hyballa irányítása alatt debütálhatott 19 évesen.

A szlovák utánpótlás-válogatottak lépcsőfokait is fokozatosan végigjárta, a szlovák U20-as és legutóbb a U21-es válogatottban is pályára léphetett egy mérkőzés erejéig, összességében pedig a szlovák utánpótlás válogatottak színeiben 22 mérkőzésen kapott lehetőséget a sárga-kékek tehetsége.

Új csapata legutóbb a görög másodosztály negyedik helyén zárt.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.