2019. július 12., 06:53

Gólzáporos magyar sikerek az Európa-ligában

Az Európa-liga első selejtezőkörében három magyar csapat volt érdekelt és mindhárom együttes sikerrel vette az odavágókat.

Honvéd Zalgiris
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Az Európa-liga csütörtöki játéknapján elsőként a tavalyi bronzérmes Debrecen lépett pályára, amely hazai közönség előtt fogadta az albán Kukesi együttesét. A Loki az első játékrészben nem tudta feltörtni az albánok védelmét, pedig nagyobb odafigyeléssel megszerezhették volna a vezetést Varga Kevinék. A szünetről visszatérve óriási lendülettel kezdett a hajdúsági együttes, és ennek is meg is lett az eredménye.

Herczeg András a félidőben egy jó cserét húzott és Takács helyett Garba érkezett, aki 2 percen belül góllal hálálta meg a bizalmat. A hazai gólt követően is támadt a Debrecen, azonban a hazai védők hajmeresztő hibái miatt a Kukesi közel állt az egyenlítéshez. Végül azonban egy kontra megpecsételte a sorsukat, ami után Varga Kevin talált a kapuba. A hajrában a Debrecen tehetsége ismét villant és beállította a 3-0-s végeredményt.

Debrecen – Kukesi 3-0 (0-0)
G.: Garba (54.), Varga Kevin (77., 83.)

Az előző szezonban a csoportkörig menetelő MOL Fehérvár ezúttal az Európa-ligában kezdte meg nemzetközi szereplését. Marko Nikolics csapata a montenegrói Zeta otthonában aratott kiütéses sikert. A fehérváriak már a találkozó második percében megszerezték a vezetést, miután Milanov ment el a bal oldalon, középre játszott, Scsepovics átlépte a labdát, a hosszún érkező Nego pedig laposan a bal alsóba lőtt.

Az első negyedórában pedig újabb fehérvári találat érkezett, Milanov kanyarított középre balról, megpattant picit a labda, a hosszún megint Nego érkezett és 3 méterről a kapuba bombázott. A montenegrói együttes a 18.percben visszajött a meccsbe és szépíteni tudott, Goranovics lőtt a kapu jobb oldalába. Juhászék válasza nem váratott sokká és a 23.percben Nego óriási gólt ragasztott a montenegrói hálóba.

A fordulást követően folytatódott a fehérváriak fölénye és újabb gólokkal rendezték le a továbbjutás kérdését már az első összecsapáson. A mérkőzés hajrájában a 87.percben Huszti alapvonalról érkező szabadrúgása után a fehérváriak csapatkapitánya védhetetlenül fejelt a kapu jobb felső sarkába. A végeredményt a 93.percben Huszti állította be szabadrúgásból, 20 méterről tekert a bal felsőbe.

FK Zeta (montenegrói)–Fehérvár FC 1–5 (1-3)
G.:Goranovics 17., ill. Nego 3., 12., 23., Juhász R. 87., Huszti 93.

A nyár folyamán nagy változásokon átesett Budapest Honvéd is az Európa-liga selejtezőjében kezdhette meg az új idényt. A kispestiek több kulcsemberüket is nélkülözni kényszerületek sérülés miatt. A Honvéd előtt az első játékrész közepén adódott az első viszonylag nagy lehetőség, és bár David N'Gog remek ütempasszt adott Gazdag Dánielnek, a középpályás, ha csak néhány centiméterrel is, de a kapu torkában lekésett az átadásról.

Az első félóra után a hazaiak szerezték meg a vezetést, Klemen Bolha Gazdag Dániel beadása után rosszul találta el a labdát, Banó-Szabó Bence pedig köszönte szépen és megszerezte a vezetést a Honvédnak. Szünetről visszatérve a litvánok próbáltak nyomást helyezni a Honvéd kapujára, de nem sok sikerrel. Ezt követően a kispestiek gyorsan eldöntötték a mérkőzés végkimentelét, az 55.percben Kamber nagy partdobása után N'Gog érkezett a hosszú oldalon, és a kapuba fejelte a labdát. Bő tíz perccel később a hazaiak büntetőhöz jutottak, miután Gazadag Dániel ellen szabálytalankodott az egyik litván bekk. A megítélt büntetőt maga a sértett értékesítette, ezzel pedig már háromgólos előnyben voltak a kispestiek. A mérkőzés legvégén a litvánok a ráadás perceiben szépíteni tudtak megszerzve a nagyon fontosnak tartott idegenbeli találatot, de ez már nem befolyásolt a Honvéd magabiztos sikerét.

Budapest Honvéd – Zalgiris Vilnius (litván) 3–1 (1–0)
G.: Banó-Szabó (32.), N'Gog (55.) Gazdag (68., büntetőből), ill. Uzela (92.)

A szlovákiai csapatok nem voltak ilyen szerencsések, és a Nagyszombat és a Rózsahegy is nehéz helyzetbe került a visszavágóra, de a dunaszerdahelyi DAC is nehéz helyzetből várhatja a visszavágót. A Nagyszombat idegenben, míg a Rózsahegy otthon kapott ki, a DAC pedig hazai pályán játszott 1-1-es döntetlen a Cracovia csapatával.

MFK Rózsahegy - Levszki Szófia (bolgár) 0-2 (0-1)
Radnik Bijeljnija (bosnyák) - Szpartak Nagyszombat 2-0 (1-0)
FC DAC 1904 – Cracovia Krakkó (lengyel) 1-1 (1-1)

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.