2023. augusztus 5., 20:03

Gólzáporos hazai siker a MOL Arénában!

Hazai bajnokival folytatta szereplését a szlovák labdarúgó-bajnokság (Niké Liga) második fordulójában a DAC. A csallóközi együttes a szezon első hazai bajnokiján az újonc Kassa együttesét fogadta a MOL Arénában.

DAC-Kassa
Fotó: fckosice.sk

A nagymihályi gól nélküli döntetlent követően hazai pályán is bemutatkozott az új idényben a dunaszerdahelyi DAC. A dunaszerdahelyi sárga-kékek az újonc Kassát fogadták szombat este a MOL Arénában. Adrian Guľa ezúttal is kihagyta a kezdőből Kalmár Zsoltot, de ezúttal egyetlen magyar sem került be a kezdőbe, Vitális Milán és Csinger Márk is a kispadon kezdett. Először került be viszont a kezdőbe a Partiza Belgrádtól igazolt kapus Aleksander Popović.

A kezdő sípszót megelőzően a DAC klubvezetése a csapat két egykori legendáját Pavol Diňát és Szaban Tibort kösözöntötte, mivel mindketten nemrég töltötték be a 60. életévüket. A szurkolók ezúttal is fantasztikus hangulatot teremtettek a MOL Arénában, az első hazai lehetőségre pedig csupán három percet kellett várni. Gavrić beívelése után Krstović fejese jócskán a kapu fölé szállt.

A montenegrói támadónak könnyen elképzelhető, hogy ez volt utolsó mérkőzése a DAC színeiben, mivel az olasz Serie A-ból érdeklődtek iránta. A mérkőzés 9. percében a házigazda DAC egy szöglet után nagyon hamar előnybe került, miután Brunetti próbálkozásába még Kira beleért, Krstovićnak pedig nem volt nehéz dolga és a kapuba gurított közvetlen közelről. A vezetés megszerzése után is támadásban maradt a dunaszerdahelyi együttes és 14. percben Pinto lövése nem talált kaput. Az első félórában a kassaiak nem nagyon tudtak tiszta gólhelyzetbe kerülni, de a játék sem volt folyamatos több keményebb kassai belépő miatt, amit a játékvezető sárga lapokkal jutalmazott.

A 27. percben a DAC megduplázta előnyét, Káčer a tizenhatos sarkából a hosszú oldalra tette a labdát, ahol a berobbanó Andzouana  érkezett és megduplázta csapata előnyét. A 29. percben Adrian Guľa kényszerű okokból cserélt és Željko Gavrić helyére Christián Herc állt be. Az első kaput eltaláló kassai próbálkozást a 30. percben jegyezhetük fel, Medved próbálkozása azonban könnyű feladat volt Popović számára.

A házigazda DAC ezúttal jól használta ki lehetőségeit, a 38. percben egy lendületes és formás támadás után a csereként beálló Herc tette a labdát Ramadan elé, aki megszerezte a sárga-kékek harmadik gólját. Az első játékrész hajrájában is akadtak dunaszerdahelyi lehetőségek, előbb Trusa fejelt mellé, majd Ramadan pontrúgása után Krstović fejelt Kira kapus kezébe, ami az első félidő utolsó gólszerzési lehetősége is volt egyben.

Szünetről visszatérve Adrian Guľának nem volt oka változtatni, viszont kassai kollégájának Anton Šoltisnak bőven akadt mondanivalója a szünetben és hármat is cserélt. A DAC ott folytatta a második játékrészt, ahol abbahagyta az elsőt. Az 50. percben Herc passza után Krstović szerezhetett volna újabb gólt, de a kassai védelem blokkolt. Egyórányi játékot követően pedig egy ígéretes helyről végezhetett el szabadrúgást a csallóközi együttes. A labda mögé Krstović állt, a montenegrói pedig egy parádés lövéssel négyre növelte a DAC előnyét. Két perccel később újabb nagy dunaszerdahelyi lehetőség adódott a gólszerzésre, Andzouana távoli löketét Kira tolta szögletre. Bő húsz perccel a vége előtt Kalmár Zsolt ismét csereként lépett pályára a hajrában. A 75. percben a kassai együttes előtt ott volt a szépítés lehetősége Qose próbálkozását Popović csak kiütni tudta, de az ismétlésnél Mizerák nem találta el a kaput.

A 77. percben egy ellentámadás után Veselovský került helyzetbe, de Šindelář szögletre mentett. Nem sokkal később a vendégek megszerezték a szépítő találatot, miután a csereként beálló Vasiľ avatta fel Popovićot egy hosszú sarokba gurított góllal a 79. percben. Nyolc perccel a vége előtt a DAC fiatal támadója Zoran Záhradník is megszerezte első gólját sárga-kékben 5-1-re módosítva az eredményt. A hazaiak ötödik gólja után a másik kapunál a DAC egykori támadója Erik Pačinda is betalált, beállítva az 5-2-es eredményt.

A DAC végül meggyőző és magabiztos játékkal szerezte meg első győzelmét az új idényben. A csallóközi együttes a következő fordulóban a Rózsahegy otthonában lépnek pályára Adrian Guľa tanítványai. A DAC legnagyobb riválisa a címvédő pozsonyi Slovan csak döntetlent ért el hazai pályán a Besztercebánya ellen.

Szlovák labdarúgó-bajnokság (Niké Liga), 2. forduló:
FC DAC 1904 – FC Kassa 5-2 (3-0)
MOL Aréna, Dunaszerdahely,
5987 néző, v.: Ruc - Jekkel, Poláček
Gólszerzők: 9., 61. Krstović, 26. Andzouana, 38. Ramadan, 82. Záhradník, ill. 79. Vasiľ, 83. Pačinda
Sárga lapok: 36. Risvanis, 82. Krstović, ill. 23. Mizerák, 24. Duda (másodedző), 25. Turčák, 32. Golikov, 55. Pačinda
DAC: Popović - Pinto, Risvanis, Brunetti, Andzouana - Káčer, Dimun (72. Kalmár), Ramadan (72. Záhradník) - Trusa (65. Veselovský), Krstović (65. Niarchos), Gavrić (29. Herc)
Kassa: Kira - Golikov (46. Jakubko), Krivák, Šindelář, Mizerák - Gallovič (78. Sovič), Qose - Pačinda, Faško (46. Fabiš), Turčák (46. Sagna) - Medved (68. Vasiľ)

A 2. forduló további eredményei:
ŠK Slovan – MFK Dukla Besztercebánya 2-2 (1-1)
AS Trencsén - MFK Zemplén Nagymihály 2-0 (1-0)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről. 

Hozzászólások

Fehér István 2023. 08. 06., v - 08:31

Mutatós, szép győzelem, amihez gratulálok! De! Guľa edző szerintem tudatosan kihagyja a magyarokat a kezdőből! Fiatal tehetségünk, Szánthó Regő már el is ment. Veszelinov jobb kapus mint Petráš, s most még hozott egy harmadik kapust. Miért is? Kalmártól elvette a kapitányi szalagot (milyen indokkal?) és Zsolti csak perceket játszik - néha! Világos, hogy Kalmár is el fog menni, s jól teszi. Talán az a cél, hogy legyen bajnok a DAC, de magyarok nélkül?! Guľa vitathatatlanul jó szakember, de van egy olyan érzésem, hogy nem csípi a fajtánkat, és az is lehet, hogy bizonyos feladatot hajt végre. Gondolkodjanak el ezen azok, vagy az a valaki, akinek ez a dolga! A MOL arénában addig lesznek nézők ezrével, amíg a DAC ban magyarok is kergethetik a labdát! A szurkoló hűséges, de nem hülye!