2026. augusztus 13., 21:21

Gólzáporos döntetlennel búcsúzott a nemzetközi porondtól a DAC

A becsületéért és a továbbjutás szempontjából már csak a csodában bízva lépett pályára csütörtök este a DAC a Twente Enschede ellen a Konferencia Liga harmadik selejtezőkörének visszavágóján. A sárga-kékek egy héttel korábban Hollandiában súlyos, 6–0-s vereséget szenvedtek, így a MOL Arénában már nem a párharc érdemi megfordítása, hanem elsősorban a szurkolók előtti javítás és a tisztes búcsú lehetett a cél.

dac
Fotó: TASR

A mérkőzés elején a Twente igyekezett azonnal magához ragadni a kezdeményezést, a hollandok már az első percekben a DAC térfelén járatták a labdát. A hazaiak azonban többször is megpróbáltak gyors kontrákkal veszélyeztetni. Kabič a 6. percben labdát veszített, de a vendégek nem tudtak élni a lehetőséggel, majd a 7. percben máris megszerezték a vezetést a hollandok, kihasználva a dunaszerdahelyi védelem megingását. A Twente szögletét Weidmann pontosan középre ívelte, Max Bruns pedig fejjel a kapuba továbbította a labdát, ezzel pedig már hétgólos előnyben voltak a hollandok összesítésben.

A bekapott gól után sem változott jelentősen a játék képe. A hollandok továbbra is veszélyesebben futballoztak, a 14. percben Hlynsson újabb lövéssel próbálkozott, de Filipe ezúttal magabiztosan hárított. Öt perccel később Weidmann a bal oldalról a rövid sarok felé lőtt, a DAC kapusa azonban szögletre ütötte a próbálkozást. A következő percben ismét a vendégek veszélyeztettek, egy beadásra Pröpper érkezett, a Twente csapatkapitányának fejese azonban kevéssel elkerülte a jobb kapufát.

A DAC előtt is adódott néhány lehetőség. A 11. percben Kabič a jobb oldalon került helyzetbe keresztbe lőtt labdája azonban elkerülte a kaput, ráadásul les miatt az akciót is megállították. A 21. percben Gueye egy gyors kontrát vezetett, ám a tizenhatoson belül elveszítette a labdát. Két perccel később Ramadan előtt adódott ígéretes lehetőség, a bal oldalon maradt üresen, lövését azonban Drommel kapus magabiztosan védte.

A DAC a 26. percben ismét kontrából tudott veszélyeztetni, Ramadan ezúttal távolról próbálkozott, lövése azonban elkerülte a kaput. A hazaiak ezt követően egyre nehezebben tudták megtartani a labdát, a játékosokon pedig már érződött a frusztráció amiatt, hogy kevésbé tudnak bekapcsolódni a játékba, és a labda nélküli mozgás sem volt kellően hatékony. A 31. percben Rotsot szabálytalanság árán állították meg, a Twente azonban gyorsan elvégezte a pontrúgást.

Egy perccel később a dunaszerdahelyiek szép, egyérintős akció végén kerültek helyzetbe, Kabić pedig jó távolságból lövésre szánta el magát. A hollandok kapusa azonban a bal kapufa felé tartó labdát szögletre ütötte. A sarokrúgás után Juklerod elé pattant a labda, a DAC védője azonban fölé lőtt. A 34. percben ismét a Twente végezhetett el szögletet, a vendégek továbbra is több veszélyt jelentettek a hazai kapura.

Az első játékrész hajrájában ismét a holland gárda került helyzetbe, a 38. percben Rots került ziccerbe, és egyedül törhetett kapura, Leandro azonban jól reagált és hárította a próbálkozást. Az akció végén ráadásul lest is jelzett a játékvezető. A DAC a félidő hajrájában ismét Ramadan révén próbálkozott, a dunaszerdahelyiek támadója a 39. percben ezúttal sem talált kaput. A félidő hajrájában a DAC is egyre többször jutott el a Twente kapujáig, de igazán nagy lehetőséget nem sikerült kialakítaniuk a sárga-kékeknek, ez pedig egygólos holland előnyt jelentett a szünetre.

A második félidő három Twente-cserével kezdődött: Rots helyére Marko Pjaca, Bruns helyére Krzysztof Kurowski, Zerrouki helyére pedig Kjølø érkezett. A hollandok a folytatásban is magabiztosan birtokolták a labdát, a 46. percben pedig Taha veszélyes lövéssel jelentkezett a tizenhatos jobb sarkának közeléből, Filipe azonban bravúrral szögletre ütötte a labdát.

A Twente nyomása az 51. percben újabb góllá érett. Krzysztof Kurowski passza után Marko Pjaca a bal oldalról betört a tizenhatoson belülre, majd pontosan a jobb kapufa mellé lőtt, a DAC brazil kapusának ezúttal sem volt esélye a hárításra. A hollandok ezzel 2–0-ra növelték előnyüket a MOL Arénában.

Az 54. percben Ouro próbálkozott, a DAC játékosa a jobb oldalról vezette be a labdát a tizenhatoson belülre, lövése azonban nem okozott gondot Drommelnek. Két perccel később viszont szépített a DAC. Trontelj a jobb oldalról laposan középre küldte a labdát, amelyre Abdoulaye Gueye érkezett a rövid kapufánál. Drommel rosszul mérte fel a helyzetet, a dunaszerdahelyiek támadója pedig közelről a kapuba juttatta a labdát, így a DAC 2–1-re felzárkózott.

A szépítő találat új lendületet adott a hazaiaknak, a 61. percben kis híján kiegyenlített a DAC. A tizenhatoson kívülről érkező lövést Drommel csak maga elé tudta kiütni, Gueye megpróbált lecsapni a kipattanóra, a tizenhatoson belül azonban elesett. A labda így Kabič elé került, aki teljesen üres kapura lőhetett, de nem találta el a kaput – hatalmas lehetőség maradt ki a dunaszerdahelyiek előtt.

A DAC a kihagyott hatalmas helyzet után sem tört meg, sőt, egyre nagyobb nyomást helyezett a Twentére. A 63. percben Robert Klauss kettős cserével frissített: Ramadan helyére Owusu, Jenčuš helyére pedig Gagua érkezett. A sárga-kékek nem sokkal később újabb veszélyes támadást vezettek, Gueye a bal oldalon Gaguát találta meg, a lövést Drommel azonban csak maga elé tudta ütni. A Twente védői végül felszabadítottak, de a DAC újabb szabadrúgást harcolt ki a bal oldalon.

A pontrúgásból aztán összejött az egyenlítés. A 66. percben Jukleroed pontosan ívelte középre a labdát, amelyre Klemen Nemanič érkezett, és a védő fejjel a kapuba továbbította a labdát. A DAC így bő tíz perc alatt nagyot küzdve ledolgozta kétgólos hátrányát.

A 68. percben Pjaca ismét megszerezhette volna a vezetést a Twentének, ám Filipe ezúttal is remekül reagált, és bravúros védéssel megőrizte a döntetlent. A DAC azonban nem hátrált meg, sőt, érezhetően vérszemet kapott az egyenlítés után. A dunaszerdahelyiek egyre bátrabban futballoztak, és a mérkőzés ezen szakaszában többnyire ők irányították a játékot, érezve a lehetőséget arra, hogy a továbbjutás szempontjából már eldőlt párharc ellenére megnyerjék a visszavágót, és értékes pontokat szerezzenek a klubkoefficiens szempontjából.

A hajrában továbbra is a DAC volt aktívabb, a hazaiak pedig egyre inkább érezték, hogy a 6–0-s első mérkőzés után legalább a visszavágót megnyerhetik. A 77. percben Gueye a tizenhatos jobb oldalán kapott labdát, lövését azonban blokkolták. Két perccel később Robert Klauss ismét kettőt cserélt: Gueye helyére Trusa, Bationo helyére pedig Diongue érkezett.

A Twente a 81. percben Van den Belt révén próbálkozott, de lövése középre tartott, így Filipének nem okozott gondot. A DAC a hajrában is igyekezett letámadással labdát szerezni, majd a 84. percben Gagua esett el a tizenhatos vonalánál, a játékvezető azonban a hazai támadó ellen fújt szabálytalanságot. Gagua később sárga lapot is kapott.

A 86. percben Kabić remekül ívelt a hosszú kapufához, Gagua fantasztikusan vette át a labdát, majd kapura is lőtt, Drommel azonban hárítani tudott. Két perccel később viszont már tehetetlen volt a holland kapus. Gagua nagyszerű labdát adott a védelem mögé belépő  Owusunak, aki egyedül törhetett kapura, megkerülte Drommelt, majd az üres kapuba gurított. A DAC ezzel 3–2-re fordított, és úgy tűnt, a fájó hollandiai vereség után legalább a visszavágón megszerzi a győzelmet.

A Twente azonban az utolsó pillanatig küzdött. A ráadás perceiben egy pontatlan, védelem mögé ívelt labda még nem okozott veszélyt, a ráadás harmadik percében viszont jött a hidegzuhany. A jobb oldalról érkező beadást a DAC brazil hálóőre nem tudta megfogni, a kipattanóra pedig Marko Pjaca csapott le, és közvetlen közelről a kapuba lőtt. A Twente így az utolsó akcióból 3–3-ra mentette a mérkőzést.

A játékvezető ezt követően lefújta a találkozót. A DAC tehát a hollandiai 0–6 után hazai pályán nagyot küzdött, kétgólos hátrányból fordított, de a győzelmet az utolsó pillanatban kiengedte a kezéből. A párharc összesítésben 9–3-as Twente-sikerrel zárult, a dunaszerdahelyiek számára pedig a 3–3-as döntetlen jelentette az európai kupaszereplés végét. A DAC hétvégén a Komárom otthonában lép pályára már a bajnokságban a csallóközi csapatok rangadóján az új komáromi arénában.

UEFA Konferencia Liga, harmadik selejtezőkör, visszavágó:
FC DAC 1904 – FC Twente (holland) 3-3 (0-1)
MOL Aréna, Dunaszerdahely, 3225 néző, v.: Badstübner – Günsch, Hüwe (németek)
Gólszerzők:
56. Gueye, 66. Nemanič, 88. Owusu, ill. 7. Bruns, 51., 93. Pjaca
Sárga lapok: 84. Gagua
DAC: Filipe - Trontelj, Blažek (C), Nemanič, Juklerod - Kabić (89. Sylla), Jenčuš (63. Gagua), Bationo (79. Diounge), Ramadan (63. Owusu) - Ouro, Gueye (79. Trusa)
Twente: Drommel - Van Rooij (63. Peixoto), Bruns (46. Kurowski), Pröpper (C), Nijstad - Zerrouki (46. Kjolo), Hlynnson, Weidmann (67. Van den Belt) - Rots (46. Pjaca), Vennegoor of Hesselink, Taha
Továbbjutott a Twente 9-3-as összesítéssel.
Megosztás
Címkék