2021. június 2., 20:00

Geri Gergely lett a Garamszentkereszt vezetőedzője

A Fortuna Ligában szereplő Szered hivatalos közleményben jelentette be, hogy Geri Gergely a következő szezonban nem folytatja a kispadon, a bodrogközi szakember a szintén élvonalbeli Garamszentkereszt vezetőedzője lesz.

Fotó: dvtk.eu

A szeredi klub közleménye szerint Geri Gergely távozik a szerediek kispadjáról, miután május 31-én lejáró szerződését nem hosszabbították meg, mivel nem sikerült megállapodniuk. A bodrogközi szakember sikeres tavaszi szezont teljesített, az alsóház első helyén végeztek. A szerediek a Konferencia-ligát érő rájátszásban is pályára léphettek a Zsolna ellen, de végül alulmaradtak.

Geri elmondása szerint teljes mértékben teljesítette a klub elvárásait és benntartotta a csapatot az élvonalban, így elégedetten távozik Szeredről.

A 44 esztendős vezetőedző nem maradt sokáig munka nélkül, a szintén élvonalbeli Garamszentkereszthez szerződik. A csapat a tabella kilencedik helyén zárta a bajnokságot, Ján Kameník vezetőedzővel nem hosszabbítottak szerződést. Geri felemás szezonon van túl, hiszen az őszi szezon végén távozott a Nyitra kispadjáról, majd a Diósgyőr edzője lett, de csupán három bajnokin irányíthatta a miskolci klubot. Ezt követően márciusban a Szered vezetőedzője lett, 11 mérkőzésen ülhetett a kispadon.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.