2019. július 25., 10:19

Futballünnepre készülnek ma Dunaszerdahelyen

Mint ismert, a görög élvonalbeli bajnokság legutóbbi negyed helyezettje az Atromitos Athén lesz a DAC következő ellenfele az EL-ben. A görögöknél két korábbi magyar válogatott futballista is megtalálható a keretben.

DAC-Atromitos Athén
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: fcdac.sk

Csodálatos hét napon van túl a dunaszerdahelyi együttes, továbbjutás az Európa-liga első fordulójából és drámai győzelem az első fordulóban a bajnokságban. Ennél jobb forgatókönyvet csak Peter Hyballa írhatott. A német mester csapata a krakkói összecsapáson hosszabbításba torkolló mérkőzésen szerezte meg a győzelmet, míg az Aranyosmarót otthonában a legvégén sikerült a fordítás, így mindenki elégedetten várhatja a folytatást.

Véget sem ért az egyik feladat, már is jön a másik, a következő ellenfél a nemzetközi porondon a görög Atromitosz lesz, ahol két magyar futballista is szerepel Urgrai Roland és Megyeri Balázs személyében.

Az ellenfélről...

A DAC következő ellenfele a görög Atromitosz lesz csütörtök este az Európa-ligában. A görög gárdát 1923-ban alapították, székhelye a görög fővárosban Athénban található. A csapatot eddigi élete során elkerülték a nagy sikerek, bajnokságot még sohasem nyertek és a kupagyőzelmek is elkerülték a Rettenhetetlen becenévre hallgató gárdát, ugyanis az Atromitosz név ezt jelenti.

Az athéni együttes eddigi legnagyobb sikerének a 2011-es és a 2012-es Görög kupafinálé volt, amit elvesztettek mindkét alkalommal.

A görög bajnokságban eddig harmadiknál jobb helyezést nem sikerült elérniük, hétről hétre olyan csapatok ellen futballozhatnak a görög élvonalban, mint a PAOK Szaloniki, Olympiakosz Pireusz vagy az AEK Athén. Egy biztos a DAC számára nagy kihívás lehet a görögök búcsúztatása.

Az Atromitosz keretének összértéke megközelítőleg 12 millió euró a mértékadó transfermarkt becslései szerint. A keret legértékesebb futballistájának a 25 esztendős görög védő Spyros Risvanis számít a maga 1,25 millió eurós értékével, őt követi a sorban a brazil védekező középpályás Madson 900 ezer euróval. A csapat negyedik legértékesebb játékosának a korábbi magyar válogatott hálóőr Megyeri Balázs számít 700 ezer euróval. Az athéni együttes hálóőre megfordult az Olympiakosz színeiben is. A csapat másik magyarja Ugrai Roland piaci értékét a transfermarkt 500 ezer euróra taksálja.

Šatka nélkül

Első ízben lép pályára Ľubo Šatka nélkül a DAC a nemzetközi színtéren, és hogy mennyire fog hiányozni a védelem közepéből, elég megnéznünk a hétvégi Aranyosmarót elleni mérkőzés első félidejét. Ugyanis a Beskorovainyi - Kružliak védőpáros hivatalosan első perceit töltötte Aranyosmaróton együtt a pályán. Az ukrán világbajnok minden bizonnyal az Európá-ligában is átesik a tűzkeresztségen és hazai pályán az Atromitosz ellen debütálhat, de merítési lehetőségnek ott van a padon a szintén új szerzemény Matej Oravec.

Fotó:  fcdac.sk

A mérkőzés előtt akadnak még kérdések a támadószekció összeállításában is, az utóbbi két mérkőzésen viszonylag kevesebb lehetőséget kapó Vida Kristophert ki tudja-e szorítani a kezdőből a Divkovič-Ramírez duó és a középpályára kívánkozó óriási jövő előtt álló Veselovskýban rejlő potenciált vajon ki tudja-e aknázni Peter Hyballa?

Minden egyéb kérdésre csütörtök este 20:30-kor választ kapunk a dunaszerdahelyi MOL Arénában.

A DAC kerete az Atromitosz elleni párharcra:

Kapusok: Száraz Benjamín, Adrián Slančík, Martin Jedlička

Védők: Milan Šimčák, Danylo Beskorvainyi, Matej Oravec, Dominik Kružliak, Kristián Koštrna, Eric Davis, Matuš Malý,  Ceaser Blackman

Középpályások: Connor Ronan, Vida Máté, Kalmár Zsolt, Dominik Veselovský, Lukaš Čmelík, Martin Bednár, Nagy Ladislav,

Támadók: Jakub Švec, Eric Ramirez, Vida Kristopher, Abdulrahman Taiwo.

DAC-Atromitos Athén
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.