2024. szeptember 25., 18:43

Futballünnep és háromgólos dunaszerdahelyi siker Nagyölveden

Újabb tétmérkőzéssel folytatódott a sűrű program a DAC számára. A csallóközi együttes az elmúlt héten két bajnokit is játszott, előbb a Trencsén otthonában győztek három góllal Xisco Muňoz  védencei, majd szombaton a Szakolca otthonában diadalmaskodtak a hajrában lőtt gólokkal. Szerdán pedig a Szlovák Kupa harmadik fordulójában léptek pályára a sárga-kékek a lévai járásbeli Nagyölved otthonában. Az 1500 lelket számláló község életében futballtörténelmi mérkőzés volt, hiszen legutóbb 2016 őszén játszott hasonló volumenű gárdával a Nagyölved, akkor a Slovan egy soványka egygólos győzelmet aratott Nagyölveden.

dac
Fotó: dac1904.sk

Xisco Muňoz a találkozó előtt elmondta nagyon fontos a kupasorozat a klub számára, és a lehető legerősebb kezdőt fogja pályára küldeni. A spanyol szakembertől ezúttal is bizalmat kapott a mindössze 15 esztendős Bősze Levente, de további három magyar játékos is a kezdőben kapott lehetőséget, Vitális Milán, Damir Redzic és Csinger Márk személyében.

A találkozót óriási érdeklődés előzte meg, igazi futballünnep volt a lévai járásbeli községben, a hazai lelátók tömve voltak. A találkozó előtt a két szurkolótábor együtt énekelte az Ismerős Arcok ikonikus slágerét, a Nélküledet.

Ahogyan az várható volt, a DAC már az első perctől kezdve birtokolta a labdát. Az első lövési kísérletre sem kellett sokat várni, a második percben Bajo távoli lökete jócskán elkerülte a hazai kaput, majd az ötödik percben Bassey próbálkoása is jócskán célt tévesztett.

A folytatásban a hazaiak hősiesen védekeztek, és állták a DAC rohamait. A 18. percben ígéretes helyről végezhetett el szabadrúgást a DAC, melyet Vitális Milán kapura is küldött, de Krátky bravúrral védett. Ezt követően a jobbszélen Damir Redzic játszotta tisztára magát, majd remekül passzolt középre, a DAC csapatkapitánya Matej Trusa pedig megszerezte a vezetést a sárga-kékeknek.

A 27. percben büntetőt reklamált a hazai közönség, miután Šoky maradt a földön, de Smolákot nem hatotta meg senki a hazai táborból. Az első félóra végén egy pontrúgás után a kapufát is eltalálták a sárga-kékek.

A 33. percben kettőre nőtt a sárga-kékek előnye. Ismét Redzic hozta helyzetbe Trusát, aki megduplázta a DAC előnyét egy szép lövéssel. Két perccel később Andzouana bombáját védte bravúrral Krátky. A 37. percben óriási szépítési lehetőséget szalasztottak el a nagyölvediek. A hazaiak rangidős játékosa, Peter Orávik, aki korábban évekig az Aranyosmarót csapatában futballozott, egy remek beívelést küldött a DAC kapuja elé. Domasta azonban ajtó-ablak helyzetben fejelt Popović kapuja fölé.

Az első játékrész további részében újabb találat nem született, ez pedig kétgólos dunaszerdahelyi vezetést jelentett a szünetre.

Szünetről visszatérve Xisco Muňoz hármat is cserélt a hétvégi Nagyszombat elleni kerületi rangadóra gondolva. A spanyol mester a remek formában lévő Trusának és Redzicnek is pihenőt adott, valamint Vitális is elhagyta a pályát, helyükre Tuboly Máté, Szendrei Ákos és Christián Herc érkezett a pályára.

A DAC nagyon megnyomta a második félidő elejét, és több veszélyes lehetőséget is kialakítottak a sárga-kékek. Andzouana veszélyes szabadrúgását is nagy bravúrral védte Krátky kapus. Ezt követően is bőven akadt dolga a hazai kapusnak, Andzouana és Herc próbálkozásánál is játékba kellett avatkoznia. Mivel Trusa már nem volt a pályán, gazdát cserélt a kapitányi karszalag is, és a mindössze 15 esztendős Bősze Levente lett a DAC csapatkapitánya a második félidőre. A 63. percben egy veszélyes hazai támadás után Bujna lábáról pattant a labda Popović kapuja mellé. A 65. percben sérülése után Almási László is visszatért és pályára léphetett.

A hajrában újabb gólt szerzett a DAC, Herc pontrúgása után Csinger fejelhetett, ezt még nagy bravúrral védte Krátky, de a kipattanót Szendrei fejelte a hazai kapuba.

A folytatásban lassan csordogált a találkozó, magabiztosan őrizte előnyét a DAC. A vége egy könnyed háromgólos győzelem lett. A sárga-kékekre hétvégén már egy rangadó vár, ugyanis a bajnokságban a kerületi rivális Nagyszombat együttesét látják vendégül a MOL Arénában.

Szlovák Kupa, 3. forduló:
TJ Družstevník Nagyölved - FC DAC 1904 Dunaszerdahely 0-3 (0-2)
Nagyölved, v.:
Smolák - Roszbeck, Vašš
Gólszerzők: 19., 33. Trusa, 71. Szendrei
Sárga lapok: 53. Szendrei
Nagyölved: Krátky - Strakoš M., Pánsky, Horniak, Bujna - Domasta (K) - Mánya (72. Števonka), Kupec (68. Kóša), Orávik (40. Knesz), Šoky - Janek (46. Strákoš D.)
DAC: Popović - Yapi, Csinger, Kacharaba, Andzouana (65. Ortiz) - Redzic (46. Tuboly), Bajo (65. Almási), Vitális (46. Herc), Bősze - Bassey, Trusa (K) (46. Szendrei)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.