2018. november 1., 11:25

Frank Lampard vereséggel tért vissza a Stamford Bridge-re

A Chelsea egykori kedvence Frank Lampard visszatért a Stamford Bridge-re. A 40 esztendős egykori futballista idén kezdte meg edzői karrierjét az angol másodosztályban szereplő Derby County együttesénél.

Frank Lampard

Az angol Ligakupában szereplő Chelsea a másodosztályban szereplő Derby County ellen mérkőzött hazai közönség előtt. A vendégeket az egykori kiváló angol válogatott futballista, Frank Lampard irányította a Stamford Bridgen, ahol 2001 és 2014 között megfordult. A 40 esztendős egykori futballista idén kezdte meg edzői karrierjét ugyanúgy, mint egykori válogatott csapattársa, Steven Gerrard is.

A mérkőzés esélyese egyértelműen a Chelsea volt, de a Lampard irányította vendégek nem adták könnyen magukat. Hiába szerzett gyorsan vezetést a londoni együttes egy szerencsés öngóllal, négy perccel később a vendégek válaszolni tudtak. A 21. percben a londoni kékek ismét előnybe kerültek egy újabb öngóllal, amire hat perc után érkezett a Derby válasza, Waghorn révén. A félidő végét a hazai megnyomták és Fabregas begyötörte a továbbjutást érő találatot. A második félidőben hiába küzdött hősiesen a Lampard vezette Derby, nem volt szerencséjük ezen az estén, Nugent az utolsó percekben még a kapufát is eltalálta, de ez kevésnek bizonyult a londoni kékek jutottak tovább.

Az élvonalbeli csapatok közül a Tottenham és az Arsenal is hozta a kötelezőt. Ráadásul az Arsenalnál a svájci válogatott védő,  a 35 éves Stephen Lichsteiner a klub történetének második legidősebb gólszerzője lett.

Angol Ligakupa, nyolcaddöntőinek eredményei:

Chelsea – Derby County (II.) 3-2 (3-2)

Arsenal – Blackpool (III.) 2-1 (1-0)

West Ham – Tottenham 1-3 (0-1)

Bournemouth – Norwich (II.) 2-1 (1-0)

Burton (III.) – Nottingham (II.) 3-2 (0-0)

Middlesbrough (II.) - Crystal Palace 1-0 (1-0)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.