2024. október 11., 08:24

Francia győzelem Budapesten, újabb angol blama

Egy hónap szünetet követően tovább folytatódtak a Nemzetek Ligája küzdelmei, csütörtökön többek között az angolok, az olaszok és a franciák is pályára léptek. 

Nemzetek Ligája
A görögök nagy meglepetésre a Wembleyben győzték le az angolokat
Fotó: TASR

Az A divízióban Izrael csapata Budapesten fogadta a franciákat, és egy félideig sikerült is tartani a lépést a 2018-as világbajnokkal. Az első 45 percben a Real Madrid csodatinije, Eduardo Camavinga került főszerepbe, előbb gólt szerzett, majd pedig Christopher Nkunkunak talált elő, Izraelnek azonban összejött a szépítés, így 2:1-s francia vezetéssel vonultak a felek szünetre.

A franciáknak egészen a mérkőzés hajrájáig nem sikerült bebiztosítaniuk a győzelmüket, a 87. és 89. percben azonban betaláltak, így végül sima győzelmet arattak a Bozsik Stadionban. 

A csoport másik mérkőzése kiélezett csatát hozott, pedig a találkozó kezdetén még azt gondolhattuk, sima olasz győzelem szemtanúi lehetünk. Az Azzuri 24 percet követően már 2:0-ra vezetett, Lorenzo Pellegrini kiállítása azonban mindent megváltoztatott, a belgák De Cuyper révén a 42. percben szépítettek, majd Leandro Trossard révén a 61. percben az egyenltés is összejött.

A második félidőben egyértelmű belga főlényt láthattunk, az olaszoknak viszont sikerült kibrusztolniuk egy döntetlent. 

Újfent csalódást okoztak az angolok, akiknek Gareth Southgate lemondása után sem megy a játék. A háromoroszlánosok a Wembleyben fogadták az idáig veretlen és gólt sem kapó görögöket, az első játékrész nem sok eseményt hozott, 0:0-val ért véget az első 45 perc.

A fordulást követően aztán felpörögtek az események, Vangelis Pavlidis révén előnybe kerültek a vendégek, melyre a 87. percben Jude Bellingham találatával sikerült válaszolniuk az angoloknak. Ekkor úgy tűnt, legalább az egy pontot sikerül otthon tartaniuk Bellinghaméknak, a 94. percben azonban ismét Pavlidis volt eredményes, így 1:2-s sikerükkel kilenc ponttal vezetik a B divízió 2. csoportját. 

A B divízióban egyébként még további három találkozót játszottak, az osztrákok simán, 4:0-ra verték a kazahokat, az írek fordítottak és 2:1-re nyertek a finnek otthonában, míg a norvégok Erling Haaland duplájának is köszönhetően 3:0-ra kiütötték a szlovénokat. 

A C divízióban az észak-macedónok három góllal verték a letteket, a Feröer-szigetek - Örményország találkozó pedig 2:2-vel ért véget. A D divízióban a kora esti mérkőzésen Moldova 2:0-ra verte Andorrát, Gibraltár pedig ha nagy nehezen is, de 1:0-ra verte San Marinót, amivel már négy mérkőzés óta őrzik veretlenségüket. 

A pénteki játéknapon a magyar és a szlovák csapat is pályára lép, előbbiek a hollandokat fogadják a Puskás Arénában, míg a szlovákok szintén hazai pályán játszanak a csoportelső svédek ellen. 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.