FotelSzurkoló: A katari világbajnokság legnagyobb nyertesei és vesztesei
Múlt vasárnap véget ért a sokat vitatott és kárhoztatott katari labdarúgó világbajnokság, amely a tornák történetének egyik legizgalmasabb döntőjét hozta el.
A francia válogatott egy hajszálnyira volt a címvédéstől, ám a nap végén Lionel Messi és Argentína írtak történelmet.
Összességében pedig elmondható, hogy a politika és az üzlet mellett a katari vébén hála Istennek még mindig jutott szerep magának a focinak is. Így az előzményektől és minden más körülménytől eltekintve úgy gondolom, hogy egy egészen jó világbajnokságot kaptunk, számtalan meglepő fordulattal és emlékezetes pillanattal.
Lionel Messi. Talán nem okoz túl nagy meglepetést, ha azt írom, egyéni szinten a torna legnagyobb nyertese a hétszeres aranylabdás argentin fenomén. 35 évesen csúcsra vezette Argentínát, ezzel pedig felért Maradona mellé, hiszen válogatott szinten mindent elért, amit csak lehetett. Ne feledjük, hogy a portugálok 2016-os Eb-győzelmét követően a "Ronaldo vagy Messi" vitákban gyakran hangoztatott érv volt, hogy Messi semmit sem ért el az argentin válogatottal.
Tavaly azonban Argentína megnyerte a Copa Américát, idén pedig a világbajnokságot, s nem is akármilyen teljesítménnyel. 7 gólt és 3 gólpasszt adott, amivel kiérdemelte a vb legjobb játékosa címet is.
A horvátok. Argentína után az én szememben a bronzérmes Horvátország nyerte a legtöbbet. Ivan Perisic és Luka Modric vezetésével a horvátok megmutatták, hogy a négy évvel ezelőtti ezüst nem a szerencse, de még csak nem is a véletlen műve volt. S bár az előbb említett két horvát ikon sanszosan utolsó világbajnokságát játszotta, ez a horvát csapat jó pár fiatal és tehetséges játékossal bír, akik a jövőben vezérei lehetnek majd a válogatottnak.
Marokkó. Minden vébén vannak csodák, s az idei tornán az egyik csodát a marokkói csapat jelentette, akik első afrikai válogatottként jutottak be a világbajnokság elődöntőjébe (megerősítve ezzel Samuel Eto'o jóslatát, aki a vb előtt viccből afrikai csapatokat jósolt a kieséses szakaszba).
A "marokkói gyorsvonatot" végül a franciák állították meg, s bár a bronzmeccsre már igencsak elfáradtak, az észak-afrikai játékosoknak nincs miért szégyenkezniük. Végig kiválóan játszottak, szigorúan védekeztek, s ellentmondást nem tűrően küzdöttek. Így, ha a marokkói csapat egyben marad, akkor a 2026-os vébén is komolyan kell majd velük számolni.
A játékosok. A katari vb sokaknak hozott álomszerű debütálást, kilábalást egy formahanyatlásból vagy épp a várva várt áttörést karrierjüket illetően. A brazil Richarlison élete első világbajnoki mérkőzésén duplázott, míg a portugál Goncalo Ramos mesterhármassal debütált a címeres mezben. Neymar szerzett két, lélektani szempontból is fontos gólt, a horvátok elleni találata pedig nálam a vb egyik legszebb akciógólja.
Bár az argentin Emiliano Martínez lett a torna legjobb kapusa, a világ valószínűleg egy életre megjegyezte a horvátoknál félelmetes teljesítményt nyújtó hálóőr, Dominik Livakovic nevét, akire valószínűleg több topklub is kiveti majd a hálóját. Ahogyan a torna legjobb fiatal játékosának megválasztott Enzo Fernándeznek sem kell majd aggódnia a jövője miatt.
S végül, de nem utolsó sorban említsük meg a torna gólkirályát, Kylian Mbappét, aki 24 évesen, élete második világbajnoksága után már 12 gólos az örökranglistát tekintve. A francia egyetlen góllal van elmaradva Lionel Messitől, aki 13 gólt lőtt 5 vb alatt. Félelmetes.
A belga „aranygeneráció”. Bevallom, a „vesztes” jelző nem túl igazságos, hiszen a világbajnokságon való részvétel már önmagában egy nagy dicsőség. Mégis, ahogy minden világversenynek, úgy a katari vébének is voltak olyan szereplői, akiktől mindenki többet várt. S közülük is élen járt a 2018-ban bronzérmet szerző Belgium, amelynek válogatottját ezúttal is jobbnál jobb játékosok alkották. Ráadásul Romelu Lukaku, Eden Hazard, Kevin De Bruyne és az "aranygeneráció" többi tagja számára is a katari torna volt az utolsó esély arra, hogy valami nagyot alkossanak.
Ehelyett már a csoportkörben búcsúztak, és csapategység szintjén sem voltak a toppon, amit jól szemléltet, hogy már az első mérkőzések után nyilatkozatokban estek egymásnak.
Németország és Uruguay. A belgákhoz hasonlóan Thomas Müller sem így képzelte el utolsó világbajnokságát. Németországon azonban még mindig ott ül az olaszokat is sújtó "vb-átok". A német válogatott 2014-es győzelme óta sorozatban másodszor búcsúzott a csoportkört követően, noha idén is sokkal több volt bennük. Hasonló cipőben járt a Luis Suárez és Edinson Cavani fémjelezte Uruguay is, amely ugyancsak nem jutott tovább a kieséses szakaszba. Pedig, pusztán a keret minőségét nézve, akár egy negyeddöntő is benne lehetett volna a pakliban.
Cristiano Ronaldo. Nem sokkal a torna előtt veszítette el munkáját, s a pletykák szerint valószínűleg a Közel-Keleten folytatja pályafutását. Függetlenül attól, hogy szeretjük-e vagy sem a portugált, ez a tény már önmagában is szomorú. Persze, tegyük hozzá, hogy Cristiano Ronaldót valószínűleg nem kényszerítik az átigazolásra, s busás összeg ütheti a markát, amennyiben valóban Szaúd-Arábiába igazol.
Ami a vébén nyújtott teljesítményét illeti, Ronaldo minden tőle telhetőt megtett, hogy Portugáliát sikerre vezesse.
Ez 2016-ban az Európa-bajnokságon összejött, ám véleményem szerint a vb-cím irreális elvárás volt mind Ronaldótól, mind pedig a portugál válogatottól.
Ez a csapat jelenleg nem képvisel olyan erőt, mint 6 éve, így aztán Messivel ellentétben Ronaldónak eleve nehezebb dolga volt. S régóta tudjuk, hogy egy fecske nem csinál nyarat.
Mi, a szurkolók. Végezetül jöjjön egy szigorúan szubjektív, s a fentieknek némiképp ellentmondó vélemény. Több meglepetés és bravúros eredmény született a világbajnokságon, ám ezeknek – bizonyos szemszögből nézve – valahol mi, szurkolók lettünk a legnagyobb vesztesei.
A fent említett nagy európai válogatottak mellett a csoportkörben búcsúzó dán, szerb és mexikói csapat is jóval többre vihette volna. Ám a sportban nincsen ha, s összességében nézve az őket kiejtő válogatottak abszolút megérdemelten jutottak tovább a párharcokból.
