2018. szeptember 29., 13:27

Fortuna Liga: Erdőháton csökkentheti hátrányát a DAC

A Fortuna Liga 10. fordulójában a listavezető pozsonyi Slovan vívja a forduló rangadóját a bajnok címvédő Nagyszombat otthonában. A DAC ezúttal idegenbe, a Szenice otthonába utazik a három pontért, és jó eséllyel csökkentheti hátrányát a pozsonyiakkal szemben.

DAC
Galéria
+2 kép a galériában

Hét nap leforgása alatt immáron harmadik tétmérkőzésüket játszák a sárga-kékek, és kedden újabb mérkőzés vár a csallóközi együttesre, ugyanis a keleti régióba utaznak kupamérkőzésre, a Varannó otthonába. A Fortuna Liga 10. játéknapján a listavezető pozsonyi Slovan vívja a forduló derbijét a bajnoki címvédő Nagyszombat otthonában. A tavalyi kiírásban a Szpartak a bajnoki címért folytatott rájátszásban legutóbb legyőzte a pozsonyiakat. Ráadásul a bajnokságban a nagyszombati együttes öt mérkőzése nem tud győzelmet felmutatni, aminek köszönhetően egészen a 9. helyre zuhantak a tabellán. A jövő héten pedig az Európa-liga csoportkörében a török Fenerbahce otthonában vendégeskednek Radoslav Látal tanítványai. A 10. fordulót egyébként az újonc Szered és a Krizsán Richárdot is foglalkoztató FC Nyitra összecsapása zárja. Az elmúlt napokban a palásti származású védővel készítettünk exkluzív interjút, amit hamarosan honlapunkon is olvashatnak.

A sereghajtó Zemplén Nagymihály a tabella negyedik helyén álló MFK Rózsahegyet fogadja hazai pályán, akik zsinórban négy mérkőzése nem szenvedtek vereséget. Ezenkívül további három mérkőzést rendeznek a szombati programban 19 órától. A tabella harmadik helyén álló Trencsén szintén idegenben a Zólyombrézó otthonában lép pályára, míg az ötödik helyezett Zsolna Aranyosmaróton vendégeskedik.

A legutóbbi fordulóban ismét a véghajrában aratott szenzációs győzelmet a DAC, ráadásul rekordot jelentő 9358 néző előtt. A sárga-kékek ezúttal az utolsó előtti Szenice otthonában lépnek pályára, akik nyolc forduló óta képtelenek győzni.

Eddigi egyetlen győzelmüket még az első fordulóban aratták, miután legyőzték a bajnok Nagyszombat együttesét azóta három döntetlen és öt vereség a mérleg. A DAC továbbra is a pozsonyi Slovan mögött található a tabellán ötpontos hátrányban, amely a mai napon jó eséllyel csökkenthet, amennyiben a pozsonyiak pontokat hullajtanak el a bajnok otthonában. A hazai együttes legutóbb 2015 áprilisában tudta megverni a dunaszerdahelyi együttest, akkor 4-0-ra, azóta a sárga-kékek nyolc mérkőzésen nem kaptak ki. Tehát ma jó eséllyel három ponttal térhetnek haza Peter Hyballa tanítványai és Bayo játékára is számíthat már a német mester.

A Fortuna Liga 10.fordulójának programja:

Szeptember 29., szombat:

ŠKF iClinic Szered – FC Nyitra 16:00 (Orange Sport)

FC Szpartak Nagyszombat – ŠK Slovan 18:00 (Dvojka)

FC ViOn Aranyosmarót - MŠK Zsolna 19:00

FC Železiarne Zólyombrézó - AS Trencsén 19:00

MFK Zemplén Nagymihály - MFK Rózsahegy 19:00

FK Szenice – FC DAC 1904 Dunaszerdahely (Huste TV)

A tabella aktuális állása:

DAC
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.