2021. október 16., 18:47

Fontos győzelmet aratott a gödörben lévő Zsolna otthonában a DAC

Újabb rangadó várt a dunaszerdahelyi sárga-kékekre, Németh Antal együttese a Fortuna Liga 11. fordulójában a rivális Zsolna otthonában vendégeskedett és egy nehéz mérkőzésen fontos három ponttal gazdagodtak.

DAC
Fotó: dac1904.sk

A kéthetes válogatott szünet után az utóbbi hetekben komoly hullámvölgybe kerülő Zsolna otthonában lépett pályára a DAC. A sárga-kékek három pontért utaztak a tavalyi negyedik helyezett otthonába.

Németh Antal az Aranyosmarót elleni kezdőn csupán pár helyen változtatott, Davis a kispadon kezdett, míg visszakerült a kezdőbe a sérülésből felépülő Dominik Kružliak. Elől pedig ismét a Hahn-Krstović kettős rohamozta a zsolnai kaput.

A sárga-kékek óriási villámrajtot vettek, hiszen már a mérkőzés 16. másodpercében Lamkel Zé egy távoli lövéssel jócskán meglepte a hazaiak kapusát, ami a hálóban landolt.

A találkozó korai szakaszában bekapott gól nem jött jól az amúgy is komoly gödörben lévő hazaiaknak, akiket ezúttal is megfogott a gól. A DAC dominált az első percekben, az első komolyabb zsolnai lehetőség a 10. perc végén Bichakhchyan előtt adódott, de nem tudott kiegyenlíteni a hazaiak játékosa. A folytatásban a DAC kettőre növelte előnyét Dimun kiváló labdája Lamkel Zé-t megtalálta, aki ugyan a zsolnai kapuba fejelt, de a játékvezető azonnal érvénytelenítette azt, mivel a sárga-kékek játékosa kézzel ért a labdához.

A folytatásban a hazaiak próbálkoztak, de ezúttal sem volt meg a kellő lendület a hazaiak játékában, a sárga-kékek pedig őrizték előnyüket. A hazaiak rendkívül sok hibával futballoztak, így a válogatott szünet alatt eszközölt edzőváltás sem oldotta meg a Zsolna gondjait, legalábbis úgy tűnik.

Szünetről visszatérve a hazaiak aktívabbak lettek, de igazán komoly egyenlítési lehetőségük nem akadt. A második félidőben a sárga-kékek játéka is visszaesett, Németh Antal friss cserékkel próbálta végleg lezárni a három pont sorsát. Húsz perccel a vége előtt a csereként beálló Verlinden el is dönthette volna a három pont sorsát, de próbálkozása mellé szállt.

A mérkőzés 73. percében Schäfer András szöglete után a sérülésből visszatérő Dominik Kružliak fejelt a hálóba, eldöntve a mérkőzést ezzel a góllal.

A hajrában a hazaiak minden megpróbáltak a szépítő találatáért, de ezen az estén semmi sem sikerült nekik. A DAC fontos három pontot szerzett, ezzel pedig a tabella harmadik helyére lépett elő.

Folytatás jövő héten vasárnap, a DAC hazai pályán fogadja a zempléni Nagymihályt.

Fortuna Liga, alapszakasz, 11. forduló:

MŠK Zsolna – FC DAC 1904 0-2 (0-1)

Štadión pod Dubňom, Zsolna, 852 néző, v.: Ivan Kružliak

Gólszerzők: Lamkel Zé (1.), Kružliak (73.)

Sárga lapok: Anang (26.), Mráz (63.), Paur (69.), Rusnák (83.) ill. Lamkel Zé (61.), Dimun (76.)

Zsolna: Petráš - Anang (Kaprálik 56.), Minárik, Nemčík, Sluka - Fazlagić, Mráz (Iľko 71.), Bichakhchyan - Rusnák, Paur (Slebodník 71.), Ďuriš (Goljan 77.)

DAC: Jedlička - Blackman (Davis 80.), Kružliak Muhamedbegović, Ciganiks – Andzouana (Verlinden 68.), Dimun, Schäfer, Lamkel Zé - Hahn (Sharani 68.), Krstović (Nebyla 56.)

Kapcsolódó cikkeink

Megosztás
Címkék