2018. április 25., 10:43

Folytatja menetelését a Salzburg?

Csütörtökön rendezik az első mérkőzéseket a második számú európai futballsorozat, az Európa Liga elődöntőjében: az Arsenal az Atlético Madridot, az Olympique Marseille pedig a Salzburgot fogadja.

Red Bull Salzburg
Fotó: TASR/AP

A londoni csapat játékosainak feltett szándékuk, hogy trófeával búcsúztassák az idény végén közel 22 év után távozó vezetőedzőt, Arsene Wengert.

"Az EL lehetőséget kínál nekünk arra, hogy adjunk neki valamit és a szurkolóinknak. Szeretnénk neki ajándékozni ezt a kupát, mielőtt elmegy" - fogalmazott Granit Xhaka, az Ágyúsok svájci válogatott játékosa.

Szerinte az Atlético Madrid elleni elődöntőben 50-50 százalék esélye van mindkét csapatnak, de ők bíznak magukban, és hazai környezetben szeretnének előnyt szerezni.

Wenger pénteken jelentette be, hogy távozik a klubtól. Ha együttese megnyeri az EL-t, az lesz a 68 éves francia mester első nemzetközi trófeája.

A másik ágon az OM és a sorozat meglepetéscsapata, a korábban a Real Sociedadot, a Borussia Dortmundot és a Laziót is elbúcsúztató Salzburg csap össze egymással.

"Minden lehetséges, természetesen szeretnénk bejutni a döntőbe. Furcsa is lenne, ha nem a fináléról álmodoznánk" - mondta a csapat támadója, Hannes Wolf.

Az osztrákok az EL korábbi szakaszában már találkoztak a Marseille-jel, ugyanis egy csoportban voltak, s a két meccsük közül az egyiket 1-0-ra megnyerték, majd idegenben - már tét nélkül - 0-0-ra végeztek.
A párharcok visszavágóit jövő csütörtökön rendezik.

Európa Liga, elődöntő, 1. mérkőzések, csütörtök:
Arsenal (angol)-Atlético Madrid (spanyol) 21.05
Olympique Marseille (francia)-Salzburg (osztrák) 21.05
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.