2019. szeptember 7., 13:45

Fociünnepre készülnek Füleken: soha nem látott érdeklődés övezi a DAC érkezését

Szeptember 17-én igazi futballünnepre van kilátás a 3. ligás együttes otthonában. A szlovák kupában ugyanis FTC Fülek – DAC mérkőzésre kerül sor Füleken.

ftc2.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: FTC Filakovo

Miután a Slovnaft Cup 2. fordulójában a füleki FTC 3:0-ra győzött az egy osztállyal lejjebb játszó Tótgyarmat otthonában, a következő körben a DAC-ot láthatják vendégül.

Visnyai Attila, az FTC elnöke a ma7-nek elmondta: ez nem csupán az év, de az évtized meccse lesz, hisz legutóbb 31 éve játszott Füleken I. ligás csapat. „A füleki foci 110 éves évfordulóján barátságos meccsre szerettük volna hívni a dunaszerdahelyieket, viszont akkor ez nem jött össze, így a mostani meccs a kárpótlás érte”- nyilatkozta.

A rangadó iránt óriási az érdeklődés. Nem egész 24 óra alatt az összes ülőhely, mintegy 624 jegy elkelt.

„Három fajta állóhelyet és egy vendégszektort alakítunk ki. Nagyjából 2500-3000 szurkolót tudunk majd fogadni”- tette hozzá.

A fülekiek edzője az a Bari Jenő, aki a kilencvenes évek közepén a DAC egyik meghatározó alakja volt.

A srácok nagyon készültek erre a mérkőzésre. Tudták, hogyha két fordulóban sikeresek lesznek, a DAC-cal mérkőzhetnek meg, ezért hősiesen küzdöttek. Ami engem illet, úgy gondolom nincsenek véletlenek, hogy épp, amikor átvettem a fülekiek irányítását, akkor tudjuk idehozni azt a csapatot, ahol a legszebb éveimet töltöttem és a legjobban éreztem magam. Számomra ez nagy öröm”

- mondta Bari Jenő.

„Szlovák Kupa-döntőt a DAC utoljára 95-ben, azaz 24 éve játszotta velem, és én voltam az egyedüli, aki gólt rúgott. Akkor a meccset elvesztettük, és a csapatommal megpróbáljuk elérni azt, hogy idén se sikerüljön nekik a győzelem. Természetesen tudjuk, hogy első ligát játszanak, de igyekszünk megnehezíteni a dolgukat. Szoros mérkőzést szeretnénk”- fűzte hozzá.

A füleki FTC most a ligameccsekre készül, hisz addig két fontos meccs vár rájuk. „Szeptember 8-án Kovácsfalvára megyünk, 14-én pedig hazai pályán játszunk Csaca ellen. Természetesen, amikor itt lesz az ideje, csak a DAC elleni meccsre készülünk majd” - zárta az edző.  

A Slovnaft Cup 3. fordulójának FTC Fülek – DAC mérkőzése a klubok megegyezése szerint szeptember 17-én, kedden, 16.00 órai kezdettel valósul meg. Egy füleki együttes előadásában pedig a „DAC-himnusz”, a Nélküled is elhangzik majd.

ftc2.jpg
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.