Foci, foci, csak a foci számít!
Világbajnokságot vagy Eb-t nem rendeztek idén, volt viszont vb-selejtező, Nemzetek Ligája, Bajnokok Ligája és a többi európai kupasorozat átalakított változatban, és egy szintén átszabott klubvilágbajnokság. Európa legjobb csapata a Paris Saint-Germain, a világé a Chelsea, a világ legjobb játékosa pedig Ousmane Dembélé.
Szegény franciák! Amióta útjára indították a BEK-et, majd egy különös hangzású varázsmondóka segítségével Bajnokok Ligájává varázsolták a „brekegő békát”, szóval Európa legrangosabb kupasorozatát, azóta szegény franciáknak csak mellékszerepecske jutott a nagy európai futballszínpadon. Mindig mások kapták meg a főszerepet, spanyolok, angolok, olaszok, németek, de még a hozzájuk képest pöttömnyi hollandok és portugálok is nagyobb alakításokat nyújtottak, ők meg kereshettek maguknak más elfoglaltságot – de ki sajnálta őket? Ötödik nekifutásra átugrották a lécet, a Reims kétszer is leverte, majd a Saint-Étienne és a Marseille egyszer-egyszer, miközben a skótok, a románok és a jugoszlávok is átugrották, aztán 1993-ban, az első BL-idényben a Marseille csodát tett, és felkiálthattak a franciák, végre sikerült. Azóta újabb két döntőt is elbuktak, a Monaco és a PSG próbálkozott, és különösen a párizsi klubban bízott okos, bolond, francia és nem-francia egyaránt. Idén azonban egy spanyol úriember, Luis Enrique irányításával a Paris Saint-Germain második francia alakulatként felért Európa legmagasabb csúcsára.
A hetvenedik évadban, a kissé átalakított, ráncfelvarráson átesett, harminchat csapatos Bajnokok Ligájában a PSG 5-0-ra verte a müncheni döntőben az Inter Milant.
Mindenki eldönthette magában, hogy szebb vagy jobb, esetleg varázslatosabb lett az új változat, néhány magyar szurkoló még arról is álmodott, hogy a Liverpool színeiben Szoboszlai Dominik személyében magyar játékos is magasba emelheti a BL-trófeát, hiszen a Liverpool megnyerte a ligaszakaszt, majd azonnal kiesett a nyolcaddöntőben a tizenötödik helyen továbbjutott, későbbi győztes PSG-től.
Túl sok minden nem változott, hacsak az nem, hogy a gigaklubok még egyértelműbben uralják a sorozatot, és a nagy ötössel, hetessel (angol, spanyol, olasz, német, francia, holland, portugál bajnokság) képtelenség lépést tartani.
A 2025-2026-os szezonban hasonló a helyzet, ezúttal az Arsenal játszhatja el a Liverpool szerepét. Az Európa-ligában két angol gárda csatázott a bilbaói döntőben, a Tottenham Hotspur 1-0-ra nyert a Manchester United ellen. A friss fuvallat a messzi északról, az északi sarkkörön túlról érkezett a Bodø/Glimt képében, és egészen az elődöntőig fújta a norvég kiscsapatot. Mellesleg Bodø tényleg az egyik legszelesebb város egész Norvégiában. A Ferencváros a kieséses szakaszig jutott, a rájátszásban a Viktoria Plzeň ejtette ki a magyar bajnokot. Az új idényben a Fradi valószínűleg túlszárnyalja önmagát, hat forduló után a hatodik helyen áll Robbie Keane veretlen (négy győzelem, két döntetlen) alakulata.
A Konferencia Liga nevéből eltűnt az Európa, a sorozatot a ligaszakasz győztese, a Chelsea nyerte meg, miután a wrocławi fináléban 4-1-re felülmúlta a sevillai Real Betist.
Júniusban és júliusban az Amerikai Egyesült Államokban megpróbálták eladni az amerikaiaknak a focit, nem a footballt, hanem a soccert. Sikerült vagy sem, az majd kiderül a jövőben. Mindenesetre a FIFA-klubvilágbajnokság 2025-ös kiadását kevés klub és szurkoló várta, odaát pedig időnként érdekes jelenetek, helyzetek is adódtak – lásd jegyek eladása. Harminckét csapat vett részt a tornán, amelyet a Chelsea nyert meg a Paris Saint-Germain elleni döntőben (3-0). Folytatás 2029-ben, és a FIFA (Nemzetközi Labdarúgó-szövetség) láthatóan megtalálta az új játszóterét, újabb ötletekkel áll elő: torna minden második évben, a csapatok létszámát negyvennyolcra emelni, egy országból legfeljebb két csapat.
A hírek szerint a szövetségek részéről akad érdeklődés a jövő iránt, más kérdés, hogy mennyit és mit bír el még a labdarúgás, mert egyre inkább az őrültség jelei mutatkoznak a nagy futball egyes szereplőin, kutyakomédiává süllyesztik és a kifulladásig pörgetik a sportágat.
A júniusi Nemzetek Ligája németországi négyes döntőjét Portugália nyerte meg, Spanyolországot legyőzve a müncheni fináléban. A harmadik helyen Franciaország, a negyediken Németország végzett. Magyarország márciusban kiesett az A ligából a B ligába, miután Isztambulban 3-1-es, Budapesten 0-3-as vereséget szenvedett el Törökországtól. A magyar válogatott az őszi vb-selejtezőben az európai F csoportban Portugália és Írország mögött a harmadik helyen zárt, csak Örményországot előzte meg. A portugálok és az írek ellen a lehetséges tizenkét pontból mindössze két pontot szerzett meg. Ez nem a magyar válogatott éve volt. Szakadjunk el Európától. A 2025-ös Copa Libertadorest a Rio de Janeiro-i Flamengo nyerte meg, a limai döntőben 1-0-ra legyőzte a São Paulo-i Palmeirast. 2019 óta kizárólag brazil klubok diadalmaskodtak a legrangosabb dél-amerikai kupasorozatban, háromszor a Flamengo, kétszer a Palmeiras, és az utolsó hét szezonban ötször brazil-brazil döntőt játszottak. A 2025-ös marokkói Afrikai Nemzetek Kupája december 21-én kezdődött, és 2026. január 18-ig tart. Az év labdarúgója (FIFA) díjat és az Aranylabdát is a Paris Saint-Germain francia focistája, Ousmane Dembélé kapta meg 2025-ben.