2019. június 3., 09:20

Fiola Attila kikerült a magyar válogatott keretéből

Fiola Attila kikerült az azeriek ellen készülő magyar labdarúgó-válogatott keretéből.

magyar-valog.jpg
Fotó: MTI

A magyar szövetség (MLSZ) honlapja szerint a MOL Vidi FC védője azért nem készül tovább a nemzeti együttessel, mert a sérülését követően "még mindig nincs csúcsformában".

A helyzetet megbeszéltem Attilával is, aki egyetértett velem abban, hogy ezúttal valószínűleg nem tudná úgy segíteni a csapatot, ahogy szeretné. Ennek megfelelően nélküle folytatjuk a felkészülést Azerbajdzsán és Wales ellen"

- mondta Marco Rossi szövetségi kapitány.

Megérkezett ugyanakkor a válogatott telki edzőtáborába az egyaránt Lipcsében játszó Gulácsi Péter és Willi Orbán.

A sérüléssel küzdő labdarúgók közül Bese Barnabás és Kádár Tamás játéka továbbra is kérdéses, a két játékos állapota azonban megfelelő ütemben javul. A keret többi tagja egészséges.

A hét folyamán a csapat napi egy edzéssel készül az előtte álló két mérkőzésre. Csütörtök délelőtt még Telkiben tréningezik a válogatott, majd ezt követően kora délután Ferihegyről indul Bakuba, a szombati meccs helyszínére. A három ponttal álló magyarok három nappal később Walest fogadják a Groupama Arénában.
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.