2019. március 6., 09:44

Fiola a szlovákok ellen is hiányozni fog

Fiola Attila, a bajnoki címvédő MOL Vidi FC labdarúgója térdproblémái miatt hetekig nem léphet pályára, így az Európa-bajnoki selejtezősorozat rajtján sem szerepelhet a magyar válogatottban.

Fiola Attila
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A székesfehérvári klub honlapja szerint a 29 éves hátvédnek korábbi térdsérülése miatt bizonyos időszakonként fizioterápiás kezeléseken kell átesnie, hogy a műtét elkerülhető legyen, majd a kezelések után rehabilitációs munkát kell végeznie.

"Most abba a periódusba értünk, hogy néhány hétre kivettük az edzésmunkából, hogy a kezelések után később újra százszázalékos állapotban tudjon majd pályára lépni" - nyilatkozta a honlapnak Kovács Tibor csapatorvos, aki azt is elmondta, hogy a nemzeti csapat felé jelezték a 27-szeres válogatott Fiola problémáját, amiért nem játszhat a március végén esedékes két találkozón.

A magyar csapat március 21-én Szlovákiában kezdi meg a jövő évi kontinensbajnokság selejtezőit, majd három nappal később a Groupama Arénában a világbajnoki ezüstérmes horvát csapatot fogadja.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.