2018. június 28., 20:10

Fenyegetések miatt 23 évesen lemondta a válogatottságot az iráni csatár

Az őt ért fenyegetések és édesanyja egészségi állapotának romlása miatt mindössze 23 évesen lemondta a válogatottságot az oroszországi világbajnokságról kiesett iráni csapat labdarúgója, Szardar Azmoun.

Sardar Azmoun
Fotó: TASR

„A nemzeti együttesben játszani hatalmas megtiszteltetés volt számomra, amelyre életem végéig büszke leszek” - hangsúlyozta a csatár, aki együttese mindhárom találkozóját végigjátszotta. Az irániak harmadikként zártak a B csoportban a spanyolok és a portugálok mögött, megelőzve a marokkóiakat, ám kevés választotta el őket attól, hogy az Európa-bajnok portugál együttes helyett ők lépjenek a legjobb 16 közé.

„Mindazonáltal sajnos úgy határoztam, hogy elköszönök a válogatottól. Ez az egyik legfájdalmasabb és legjelentősebb döntés egy 23 éves fiataltól, aki nehezen küzdötte el magát idáig” - fogalmazott Azmoun.

Elmondta: édesanyja korábban egy komoly betegséget győzött le, de „sajnos néhány rosszindulatú ember miatt, és azoknak a támadásoknak a hatására, amelyek engem és a csapatot értek, az állapota súlyosabbra fordult”.

Leszögezte, nehéz helyzet volt számára a döntés a család és a válogatott között, de ő az édesanyját választotta.

Azmoun 36 mérkőzésen 23 gólt szerzett a válogatottban.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.