2020. augusztus 17., 14:47

Felvidéki játékos-körkép: Mocsiék győztek, Priskinék a végén mentettek pontot

A Merkantil Bank Liga negyedik fordulójára került sor a hétvégén. A magyar másodosztályban ezúttal is több felvidéki játékos lépett pályára, többek között Priskin Tamás, Mocsi Attila, valamint a korábbi DAC-játékosok, Hudák Dávid és Kovač Alan is pályán volt a hétvégi fordulóban.

Fotó: haladas.hu

A Merkantil Bank Liga negyedik fordulójában az előző szezonban az élvonaltól búcsúzó Debrecen újabb győzelmet aratott, és megerősítette vezető helyét a tabellán. A debreceniek ezúttal a Szolnok együttesét győzték le három góllal.

A hétvégi fordulóban ezúttal is több felvidéki futballista is lehetőséget kapott. A Győri ETO csapatában a komáromi származású magyar válogatott Priskin Tamás a kezdőben kapott lehetőséget, de góljai számát ezúttal nem tudta növelni a bajnokságban. A korábbi magyar válogatott támadó végig a pályán volt, csapata pedig a 94. percben mentett pontot Lipták Zoltán találatával. A győri csapatban a szintén felvidéki Múcska Viktor is a kezdőben kapott lehetőséget, míg a lakszakállasi Kovács Krisztián ezúttal sem lépett pályára. A győriek végül 1-1-es döntetlent játszottak a Soroksár ellen hazai pályán, és négy fordulót követően nyeretlenek a bajnokságban.

Jól kezdte az idényt a Gyirmót, a győri együttes a felvidéki Hudák Dáviddal a kezdőben a Budaörs otthonából hozta el a három pontot, miután 3-1-re győztek a sárga-kékek. A Gyirmót ezzel három győzelemmel és egy vereséggel áll a bajnokságban négy fordulót követően, a tabellán pedig a negyedik helyet foglalja el Hudák Dávid csapata.

Győzelemmel folytatta szereplését a Szombathelyi Haladás a bajnokság negyedik fordulójában. A szombathelyiek kezdőjében a lakszakállasi származású, fiatal tehetség Mocsi Attila is lehetőséget kapott, csapata kétgólos győzelmet aratott a Szeged elleni hazai bajnokin, ezzel a tabella hetedik helyére zárkóztak fel a zöld-fehérek. A 20 esztendős lakszakállasi védő végigjátszotta a győzelemmel végződő bajnokit.

Négy bajnokit követően is nyeretlen a Kazincbarcika, a sárga-kékek három felvidéki futballistával is a kezdőben léptek pályára hazai közönség előtt. A hazaiak kezdőjében a felvidéki Fótyik Dominik, Németh Tamás, valamint a korábban Dunaszerdahelyen is futballozó Kovač Alan is ott volt. A Kazincbarcika azonban hazai közönség előtt egygólos vereséget szenvedett a Pécs ellen és a négy fordulót követően két döntetlennel és két vereséggel, nyeretlenül állnak a tabella 17. helyén.

A Merkantil Bank Liga 4. fordulójának eredményei:
Debreceni VSC – Szolnoki MÁV 3-0 (1-0)
Budaörs - Gyirmót FC 1-3 (0-1)
Szentlőrinc - Vasas FC 1-5 (0-2)
BFC Siófok - DEAC 3-2 (1-1)
Szombathelyi Haladás - Szeged 2-0 (1-0)
Aqvital FC Csákvár - FC Ajka 0-5 (0-1)
Békéscsaba 1912 Előre - Kaposvári Rákóczi 2-2 (0-2)
WKW ETO FC - Soroksár SC 1-1 (0-1)
Nyíregyháza Spartacus FC – Dorogi FC 1-1 (0-1)
Kolorcity Kazincbarcika SC - Pécsi MFC 0-1 (0-1)
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.