Féltünk tőle, bekövetkezett: zártkapus lesz a bolgár-magyar
Már napokkal korábban felmerült, hogy zárt kapussá nyilváníthatják a március 26-i Bulgária-Magyarország EB-pótselejtezőt. A bolgár kormány tegnap este bejelentette, minden közelgő sporteseményt, köztük ezt a meccset is közönség nélkül kell majd megrendezni.
A bolgár szövetség már a jegyeladást is felfüggesztette. A magyar szurkolók 2500 jegyet kaptak a meccsre, a jegyeladás megnyitása után negyven perc alatt el is fogyott az összes. Bár az Európai Labdarúgó Szövetség még hivatalos tájékoztatást nem adott, azt keddre ígérték, könnyen elképzelhető, hogy nem ez lesz az egyetlen zárt kapus meccs a pótselejtezőkön. Az is felmerült, hogy az összes mérkőzést elhalasztják.
A Wizz Air légitársaság ma bejelentette, a szurkolók számára kijelölt járatát is törölte.