2022. június 30., 20:32

Felkészülés: Dunaszerdahelyi vereség a Paks elleni főpróbán

Egy héttel az első tétmérkőzése előtt megtartotta a dunaszerdahelyi DAC a főpróbát, miután az Adrian Guľa vezette sárga-kékek a MOL Arénában a Paks együttesével mérkőztek meg.

DAC-PAKS
Fotó: paksifc.hu

Az NB I legutóbbi idényének hatodik helyezettje, a Paks ellen tartotta meg főpróbáját a DAC. A csallóközi együttes jövő héten csütörtökön első tétmérkőzésüket játsszák a Konferencia-liga első selejtezőkörében, a sárga-kékek ellenfele az északír Cliftonville lesz, hazai pályán. A nyári felkészülés negyedik, egyben utolsó találkozóján a dunaszerdahelyi MOL Arénában lépett pályára a DAC.

A házigazdák jól kezdték a főpróbának számító találkozót a Paks ellen. Adrian Guľa együttese már a hetedik percben előnybe került és Dominik Veselovský szerezte meg a sárga-kékek vezető gólját. A vezetés megszerzését követően is jobban futballozott a hazai együttes, a paksiak nem sok veszély jelentettek a kapura.

Az első negyedóra végén egy pompás akció után Szánthó Regő került ziccerbe, a fiatal futballista a paksi hálóőr mellett is eltolta már a labdát, de a gólba tartó labdáját a gólvonalról vágták ki a vendégek védői. A dunaszerdahelyi együttes az első félidőben szinte végig dominált és több veszélyes gólszerzési lehetőséget is kialakítottak Rácz kapuja előtt. A 35. percben kis híján Szánthó Regő is betalált szabadrúgásból, azonban a paksiak kapusa nagyot védett, majd nem sokkal később Blackman ziccerét fogta Rácz. Az első játékrész további részében újabb találat nem született, így egygólos hazai előnnyel zárult az első félidő.

Szünetről visszatérve a paksiak vezetőedzője szinte az egész csapatot lecserélte, az előző idényben hatodik helyezett csapat magját küldte pályára. A vendégek pedig az első félidőhöz képest nagyot javultak, ami az 52. percben gólt eredményezett és Szabó János révén egyenlítettek.

A hazaiak részéről szinte azonnal Nikola Krstović válaszolhatott volna, de a montenegrói gólvadász próbálkozása nem sokkal kerülte el a kaput. A folytatásban a paksiak gólveszélyesen futballoztak, ami a hajrában újabb gólokat hozott a vendégek számára. Waltner Róbert együttese remekül használta ki a hazai védelem hibáit és a 73. percben Böde Dániel is betalált. A DAC ugyan nagyon gyorsan kiegyenlített Muhamedbegović révén, de a játékvezető les miatt nem adta meg a sárga-kékek egyenlítő gólját.

A véghajrában a csallóközi együttes próbálkozott, de nem sikerült már döntetlenre mentenie a mérkőzést a hazaiaknak. Sőt a lefújás előtt hat perccel Szabó megszerezte a paksiak harmadik gólját.

A DAC ezzel a nyári felkészülés első vereségét szenvedte el, ráadásul a főpróbán, ugyanis jövő héten csütörtökön már tétmérkőzés vár a sárga-kékekre a nemzetközi kupaporondon.

Felkészülési mérkőzés:

FC DAC 1904 – Paks FC 1-3 (1-0)

MOL Aréna, Dunaszerdahely, 1147 néző, v.: Smolák

Gólszerzők: 7. Veselovský ill. 52. J. Szabó, 73. Böde, 84. Szabó B.,

DAC: Veszelinov - Blackman (64. Rymarenko), Kružliak (K), Brunetti (64. Muhamedbegovic), Davis (83. Nicolaescu) - Veselovský (64. Balogh), Njie (44. Káčer), Dimun (64. Nebyla) - Szánthó (64. Hahn), Krstović (74. Andrezinho), Ciganiks (46. Andzouana). Vezetőedző: Adrian Guľa.

Paks, I. félidő: Rácz - Vass, Kinyik, Szekszárdi, Debreceni - Gyurkits, Nagy R., Kesztyűs (K) - Sajbán, Varga, Kocsis. II. félidő: Nagy G. - Kovács, Lenzsér, Szélpál, Szabó J. - Papp, Windecker, Balogh - Haraszti, Böde, Szabó B. Vezetőedző: Waltner Róbert.

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.