2020. november 14., 19:03

Feketevízi Tímea gólt szerzett, első bajnoki győzelmét szerezte a Győri ETO

A Simple Női Liga szombati játéknapján a Győri ETO megtörte nyeretlenségi sorozatát és első bajnoki győzelmét szerezte az idényben. A győriek kezdőjében a csallóközcsütörtöki Feketevízi Tímea is lehetőséget kapott, ráadásul gólt is szerzett.

Fotó: eto.hu

Tóth Alexandra tanítványai a szezon első győzelmét ünnepelhették hazai pályán a Haladás-Viktória ellen. A Győri ETO kezdőjében a csallóközcsütörtöki Feketevízi Tímea ezúttal is lehetőséget kapott. A csapata jól kezdte a mérkőzést és a 8. percben Sali Rebeka góljával meg is szerezték a vezetést.

A hazaiak az első félidőben újabb gólt nem tudtak szerezni, míg a szombathelyiek a 34. percben kiegyenlítettek Herczeg Andrea révén. Az első félidőben újabb gól nem született, ezt pedig azt jelentette 1-1-es állással mehettek szünetre a felek.

Fordulást követően is akadtak lehetőségek mindkét kapu előtt, de egészen a mérkőzés hajrájáig nyílt maradt a mérkőzés. A második játékrészben ismét a hazaiak törték meg a gólcsendet és a 77. percben Horváth Cintia jutatta vezetéshez a győrieket. Nyolc perccel a vége előtt az ETO csallóközcsütörtöki tehetsége Feketevízi Tímea is betalált, ezzel beállította a 3-1-es végeredményt. Győzelmével a Győri ETO megtörte nyeretlenségi szériáját és első bajnoki győzelmét könyvelhették el Feketevíziék. A hazaiak másik csallóközi játékosa a nagyszarvai Rublík Orsolya ezúttal nem lépett pályára.

Győzelmével a győri együttes ideiglenesen megelőzte a tabellán a Szent-Mihály és Kelen SC csapatát. Feketevíziék a következő fordulóban a Ferencváros otthonában lépnek pályára.

Simple Női Liga, 10. forduló:

Győri ETO - Haladás-Viktória 3-1 (1-1)

Gólszerzők: Sali (8.), Horváth (77.), Feketevízi (77.) ill. Herczeg (34.)

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.