2019. április 17., 15:46

Fanatikus hatvanasok a Juve-Ajax meccs után

Árpi baratom olyan elszánt Juventus szurkoló, hogy budapesti lakásában a szobafalakat legszívesebben zebrásra, fekete-fehérre festetné, ha a neje megengedné ezt neki. De pólóinak többsége ilyen mintájú, és már fűzi egyik hokibíró ismerősét, hogy szerezzen neki is olyan szép csíkos bírómezt, amilyet ő visel a jégkorongmeccseken, csapatának címerét pedig rápingálná. A Juvés sildes sapkák és az egyéb kedvenc csapatereklyék mellett elférne, sőt büszkén viselhető lehetne

Ajax öröm
Fotó: TASR/AP

Jelenleg a legfrissebb és talán legkedvesebb kegytárgya az egykori bálvány, Alessandro Del  Piero közepes méretű képe, amelyet a nagy kedvenc saját maga dedikált Árpi „barátjának”. Budai lakása díszhelyén függ a kép a falon bekeretezve, elhaladva előtte többször is rátekint naponta a szeme sarkából, és Juvés sapkájával meg is süvegeli itt-ott! Az Ajax Amszterdam elleni torinói visszavágó mérkőzés előtt talán többször is... A mérkőzés után pedig bizonyára szemrehányóan állt meg a kép előtt, hogy miért hagyta abba olyan korán a játékot Piero, hiszen még csak idén november lesz 45 éves.

A képnek története van! 

Közös barátunknak, Tamásnak az egyik rokona Olaszországba ment férjhez, és a férjének van egy barátja, aki közeli kapcsolatban áll a híres olasz labdarúgóval. Nos, ittjártakor őt kérte meg Tamás, hogy amennyiben tud, kérjen már Del Piero barátjától Árpi számára egy dedikált képet. És láss csodát, amikor karácsonykor legközelebb erre jártak, elhozták a képet, amit saját kezűleg a nagy Piero dedikált! Tamás az egyik budapesti Jaromir sörözőben több barát jelenlétében adta át Árpinak ünnepélyes keretek és sörök között a képet! Az aktust a szintén Juve szurkoló pincér meg is örökítette egy fotón!

 Azért is érdekes ez a történet, mert Tamásunk Johan Cruijff aktív kora óta olyan elszánt és megrögzött Ajax drukker, hogy nemcsak álmából felébresztve fújja a hetvenes évek első fele nagy Ajaxának összeállítását a kispadon ülőkkel és a gyúróval együtt is, hanem gyakran velük is álmodik. Ilyenkor csukott szemein át látja a nagy Johant, a régi Ajax egész pályás letámadását, rögzített posztok nélküli, sok mozgásos játékát, amelyet ügyvédi pályafutása során is előszeretettel alkalmazott. Igaz, néha azt is álmodja, hogy Törőcsik András is ott játszott Johan Crujff mellett a csapatban. Sajnos ennek az álmának nincs valóságalapja, pedig Törő játéktudása alapján simán befért volna a nagy Ajaxba, akár 19 évesen is... 

Nos, a BL keddi játéknapján, a Juventus-Ajax meccsen nem csak a két nagycsapat, hanem a két jóbarát között is folyt a mérkőzés. A játékmeccs kimenetele ismert: az újra csúcsra törő holland csapat az otthoni döntetlene után Torinóban diadalmaskodott, és bejutott a BL legjobb négy csapata közé! Árpi biztos szomorú volt, Tamás pedig ujjongott! 

Bevallom őszintén, hogy a 21 órakor kezdődő mérkőzés második félidőjét bealudtam rendesen! Kora reggel rögtön bekapcsoltam a tévét, és láttam, hogy ismétlik az egész meccset. Zrikából fel is akartam hívni Árpi barátomat, hogy kapcsolja be ő is gyorsan a tévéjét, mert játékvezetői műhiba miatt 12 órán belül meg kellett ismételni a visszavágót, és még minden lehet! Tapintatból mégsem tettem, frissek lehettek még ugyanis az esti sebei!

Persze vígan van az, aki inkább Messi csodálatos játékának, góljainak és a Barcelona sima továbbjutásának örült. Idén Madridban egy Ajax-Barca döntő viszont csodálatos lenne (akár az Árpinál nézve egy hazai csülkös bableves árnyékában, amit nagyon meg tud főzni!)

 

 

 

 

Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.