Európai selejtezők után, ismét nélkülünk

Felejtsük el egy időre a sokkot, a kiábrándultságot, és nézzük inkább magát a teljesítményt, a magyar foci eredményességét a világbajnoki selejtezők alapján. A 2026-os a huszonharmadik vb lesz 1930 óta, Magyarország kilencszer szerepelt a tornán, viszont 1986 óta egyszer sem. Negyven év, ami tíz vb-selejtezőt jelent. 1986 előtt volt két olyan vb, amelyen a döntőig jutott a válogatott, három olyan torna, amelyen a negyeddöntőben esett ki, négy vb-n pedig nem lépett tovább a csoportkörből. Az utolsó három már ilyen volt, 1978, 1982 és 1986.

De mi történt azóta? Mexikó óta tíz vb-selejtezőt játszott végig a válogatott úgy, hogy az álmodozáson kívül nagy tornás élményt nem kaptunk, leszámítva az újabb és újabb kijózanító pillanatokat. A legnagyobb eredményünk az elmúlt negyven évben az 1998-as vb-selejtezőn elért pótselejtező volt – szerényen hangzik, de ez a tény. A 3. csoportban szerepeltünk, Norvégia mögött, de Finnország, Svájc és Azerbajdzsán előtt a második helyen zártunk, három győzelemmel (kétszer Azerbajdzsán, egyszer Finnország ellen). 1997 októberében és novemberében a Jugoszlávia elleni pótselejtezőkön Budapesten 1–7-re, Belgrádban 5–0-ra kaptunk ki; a hazai találkozón tíz perc után 0–3 volt az állás. A számok könyörtelenek, de ezek csak a korszak egészének állapotáról mesélnek, nem egy-egy aktuális csapat szándékairól vagy munkájáról.

És a többi selejtező?

1990: harmadik hely a csoportban, két döntetlen Máltával, a két győzelmet az északírek ellen hoztuk össze, a spanyolokat, az íreket és a máltaiakat sem tudtuk legyőzni.
1994: nyolc meccsből két győzelem, csak Luxemburgtól szereztünk teljes pontot, negyedik hely, Izlandtól két vereség, a görögöknek és az oroszoknak négy meccsen összesen egy gólt rúgtunk.
2002: két győzelem nyolc mérkőzésen, a grúzokat itthon, a litvánokat idegenben gyűrtük le, de Grúziában kikaptunk, a litvánokkal itthon döntetlent játszottunk, a románok mindkétszer legyőztek bennünket, pedig az első meccsen 2–2-t játszottunk az olaszokkal, negyedik hely a csoportban.
2006: tíz találkozóból négy siker, Izland és Málta oda-vissza, a horvátok, a svédek és a bolgárok ellen azonban nem jött össze győzelem, hat mérkőzésen egy gólt szereztünk ellenük, újabb negyedik hely.
2010: tíz összecsapásból öt győzelem, ezek közül négy Albánia és Málta ellen, a csoportgyőztes Dániát az utolsó, tét nélküli meccsen 0–1-re vertük Koppenhágában, itthon 0–0, Portugália és Svédország ellen négy vereség, ismét negyedik hely.
2014: tíz meccsből öt siker, Észtország és Andorra oda-vissza, hazai 3–1 a törökök ellen. A hollandokat és a románokat nem tudtuk legyőzni, Amszterdamban 8–1, beállítva minden idők legnagyobb magyar vereségét – nyolcat viszont először kaptunk –, végül harmadik hely.
2018: négy győzelem tíz találkozóból, Feröer, Lettország és Andorra ellen itthon, a letteket idegenben is megvertük, 0–0 Feröeren, fájó 1–0 Andorrában. Portugália és Svájc ellen négy vereség, mégis harmadik hely.
2022: öt győzelem tíz meccsen, Andorra és San Marino ellen oda-vissza, és az utolsó, tét nélküli összecsapáson győzelem Lengyelországban, ugyanakkor két vereség Albániától, Angliát nem tudtuk megverni, negyedik hely.
2026: két győzelem hat meccsen, az örményeket győztük le, döntetlen Portugáliában, de két elveszített pont Dublinban, egy idehaza a portugálok ellen, majd a mindent eldöntő csatában 2–3 a kilencvenhatodik percben az írekkel szemben, harmadik hely. A dráma percei megvannak, a kijutás még várat magára.

A magyar válogatott az elmúlt negyven évben a tíz világbajnoki selejtezősorozatban mindössze néhányszor tudott igazán nagy skalpot gyűjteni, erősebb ellenfelet legyőzni – és azok közül is kettő tét nélküli volt (a dánok és a lengyelek elleni siker), marad a törökök ellen aratott emlékezetes győzelem. Ebből is látszik, mennyire nehéz az út a világbajnokságokra: nem elég a kötelezőket hozni, rendszeresen kellene felülírni a papírformát is.

A magyar válogatott a 2026-os vb-selejtezők alapján az eredmények tükrében jelenleg nem sorolható a kontinens legszűkebb élmezőnyébe. Tizenkét alakulat kijutott a vb-re, további tizenhat pótselejtezőt játszik, mi pedig a csoportunk harmadik helyén zártunk, vagyis valahol a mezőny közepén foglalunk helyet.

Még egy hatvannégycsapatos vb-mezőny sem lenne automatikus garancia, mert a legjobb húszhoz való felzárkózáshoz következetesen nagy meccseket kellene nyerni, újra és újra. Aki vb-n akar szerepelni, annak időről időre le kell győznie a jobb ellenfeleket is – ez nem szemrehányás, hanem a rendszer logikája.

Hogan állunk a régióban? Az elmúlt negyven évben Magyarország minden szomszédja járt világbajnokságon legalább egyszer. Ha nagyobb körben tekintünk szét, statisztikailag olyan válogatottakkal kerülünk egy polcra, mint az észt, lett, litván, finn, belarusz, moldovai, albán, montenegrói vagy az észak-macedón. 

Amit a magyar futball az elmúlt évtizedekben ritkán élt át a vb-selejtezőkön: a nagy győzelmek ízét. Ahhoz, hogy ez megváltozzon, nem elég a jelen csalódásain keseregni; építeni kell tovább azt, ami az utóbbi években már elindult, és hozzátenni azt, ami még hiányzik. Ha ez sikerül, talán 2030-nál nemcsak újra álmodozunk, hanem végre kilépünk az árnyékból is – és nem árnyékra vetődünk, hanem a saját fényünkre.