2018. szeptember 21., 09:09

Európa-liga: Szenzációs nagyszombati siker az Anderlecht ellen

A szlovák bajnok Szpartak Nagyszombat története legnagyobb nemzetközi sikerét könyvelhette el azzal, hogy bejutott az Európa-liga csoportkörébe. A nagyszombati együttes a csoportkör első fordulójában hazai pályán fogadta a belga Anderlecht együttesét.

Nagyszombat-Anderlecht
Galéria
+2 kép a galériában
Fotó: Nagyszombat-Anderlecht

A párharc egyértelmű esélyese a 34-szeres belga bajnok, az Anderlecht együttese volt. Az első játékrészben nem sok gólhelyzet adódott a kapuk előtt. A játékrész kaput eltaláló lövés nélkül ért végett. Az első 45 perc legnagyobb lehetősége Dimata előtt adódott a hajrában, mikor egy beadást fejelt fölé a fiatal tehetség.

A második félidőben is kiegyenlített játék folyt a pályán. A 67. percben egy pontrúgást követően Bakoš került ziccerbe, azonban a hazaiak támadója a kapu fölé bólintott. Két perccel később Amazu lőtt kapura, ami szintén elkerülte a hálót. Húsz perccel a vége előtt továbbra is kaput eltaláló lövés nélkül folyt a mérkőzés. A találkozó 79. percében az első kaput eltaláló lövés gólt eredményezett, miután Grendel szögletét követően Matej Oravec fejelt a bal alsó sarokba, megszerezve a vezetést a nagyszombati együttesnek. A vendégek szakvezetője cserékkel próbálta felpörgetni csapata támadójátékát a véghajrában, de ez már későn jött. Az utolsó percekben a brüsszeli gárda komoly nyomás alatt tartotta a szlovák bajnok kapuját. A ráadás perceiben a belga sztárcsapat közel került az egyenlítéshez, azonban sem Vranjes sem Amuzu nem tudta gólra váltani ziccerét. A nagyszombati együttes a következő fordulóban Isztambulban a Fenerbahce otthonában lép pályára.

A csoport másik mérkőzésén a horvát bajnok Dinamo Zágráb együttese a török Fenerbahce együttesét iskolázta, miután hazai pályán a horvátok 4-1-re kiütötték az isztambuli együttest.

Szpartak Nagyszombat (szlovák) - RSC Anderlecht (belga) 1-0 (0-0)

Stadion Antona Malatinského, Nagyszombat, v.: Clancy (skót)

Gólszerzők: Oravec (79.)

Sárga lapok: Grendel (11.), Kadlec (13.), Bakoš (45.), Toth (48.), Čanturišvili (49.)

Nagyszombat: Chudý – A. Kadlec, Tóth, Godál, Čonka (Kulhanek 52.) – Oravec, J. Rada – Jirka (Malecki 64.), Grendel, Čanturišvili – Bakoš (Janso 87.)

Anderlecht: Didillon – Najar (Saief 65.), O. Vranješ, Sanneh, Milić – Musona (Makarenko 83.), Kums, Trebel, Amuzu – Santini, Dimata (Gerkens 84.).

A csoport aktuális állása:

Nagyszombat-Anderlecht
Galéria
+2 kép a galériában
Megosztás
Címkék

Iratkozzon fel napi hírlevelünkre

A Facebook drasztikusan korlátozza híreink elérését. A hírlevelünkbe viszont nincs beleszólása, abból minden munkanapon értesülhet a nap 7 legfontosabb híréről.